Marseille-től Irapuatóig

A marseille-i kudarc a magyar futball számos problémájára világított rá. Egyrészt nyilvánvalóvá vált, hogy néhány klasszistól eltekintve ez a generáció tudásban jóval elmarad a korábbitól, tehát meg kellene reformálni az utánpótlásképzést. Másrészt a figyelem olyan zavaros körülményekre is ráterelődött, amelyeket sokan igyekeztek a szőnyeg alá söpörni.

Ebben elvitathatatlan szerepe volt Végh Antal író, a „Miért beteg a magyar futball?” című botránykönyvének. A párt által leginkább „tűrt” kategóriába tartozó tényfeltáró mű olyan témákat kezdett kíméletlenül boncolgatni, mint a bundázás, az edzők szakmai és emberi felkészületlensége, a játékosok motiválatlansága, valamint az álamatőrizmus, amelyben fű alatt a legtöbb játékos komoly kiváltságokat élvez.

Mindez az eredménytelenséggel párosulva nyomot hagyott a társadalmon, és rengetegen kritizálni kezdték a – hozzájuk képest – tenyéren hordozott sportolókat. A magyar futballt egyre inkább az elégedetlenség, az irigység és a cinizmus légköre vette körül.

Egy halvány reménysugár: az Eb-érem esélye

Ebben a mérgező közegben szinte csodaszámba ment, hogy a magyar válogatott kiharcolta az 1972-es Európa-bajnokság négyes döntőjébe jutást. Akkoriban csak a négy legjobb válogatott utazott el a végső erőpróbára, amelyet ezúttal Belgium rendezett meg.

A mieink Bulgáriát, Franciaországot és Norvégiát maguk mögé utasítva nyerték a selejtezőcsoportot, hogy aztán Románia legjobbjaival vívjanak vérre menő küzdelmet az elődöntőért. A budapesti majd bukaresti döntetlen után Belgrádban került sor a mindent eldöntő ütközetre, és ott Szőke István 87. percben született góljával a magyar válogatott bizonyult jobbnak. Jöhetett a Szovjetunió – Brüsszelben!

Igazi ki-ki meccs volt ez a Heysel-stadionban, két nagyon ideges csapattal. Hiába támadott többet Illovszky Rudolf együttese, a szovjetek Konkov – szinte talált – góljával győzni tudtak úgy, hogy Zámbó még egy tizenegyest is elhibázott.

A bronzéremért vívott csatában a belgák 2:1 arányban bizonyultak jobbnak a mieinknél, így minden idők második legjobb magyar Eb-eredményét, a negyedik helyet szerezte meg a csapatunk.

Az olimpiai válogatott utolsó nagy dobása
Szinte mindjárt az Eb-szereplést követően Németországba utazott a keret, ahol az olimpiai címet próbálta megszerezni. A döntőben végül 2-1-re elbuktak a szárnyait bontogató, későbbi lengyel sikercsapat ellen. Erről a tornáról csak négy mérkőzés került be a hivatalos válogatott találkozók közé.

Elbuktuk az 1974-es vb-t is

A reményteli, mégis csalódást keltő 1972-es év után a következő esztendő valóságos rémálommá vált. Egyetlen mérkőzést sem sikerült nyerni, és a svédek elleni budapesti iksz azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a következő világbajnokságra sem jutott ki a magyar nemzeti tizenegy.

Ekkor már az is válságról beszélt, aki korábban optimista volt, és azoknak is el kellett ismernie a rendszerszintű problémákat, akik mindent megtettek azért, hogy a szőnyeg alá söpörjék annak jeleit.

A következő évek mérlege nagyon vegyesen alakult, és ennek természetes folyománya volt, hogy az 1976-os Európa-bajnokság is a mieink részvétele nélkül zajlott: Wales mögött csak a második lett a csoportban a magyar válogatott, ráadásul Ausztriával holtversenyben.

Kapitányok váltották egymást, néha gyors egymásutánban, míg végül újra Baróti Lajost bízták meg a szakmai stáb irányításával, és ő ha lassan is, de rendbe rakta a nemzeti csapatot.

Az eredmények javulni kezdtek, 1976-ban már veretlen maradt a válogatott, így a vezetőség célul tűzte ki az argentínai vb-szereplést. A Szovjetuniót és Görögországot megelőzve megnyerték a selejtezőcsopotjukat a mieink, az interkontinentális playoffon Bolívia pedig nem volt komoly ellenfél. Utazhattunk Argentínába!

Az argentínai vb-kudarc

Minden idők talán legkorruptabb világbajnokságán igen nehéz csoportba kerültünk: a házigazdákon kívül Olaszország és Franciaország legjobbjait kapták a mieink. Bár jól helytálltak Barótiék az Argentína elleni nyitótalálkozón, a portugál Garridó játékvezető elfogult bíráskodása alaposan megnehezítette a dolgukat, így Magyarország 2-1-es vereséget szenvedett. A csapat két legjobbja, Törőcsik és Nyilasi értelmetlen kiállítása ráadásul tovább borzolta a kedélyeket.

Ezek után nem meglepő, hogy a magyar válogatott Olaszországtól és Franciaországtól is sima vereséget szenvedett, így egy pontot sem szerezve utazhatott haza. Baróti lemondott, a csapatot pedig a romjaiból kellett újjáépíteni.

A feladatra Kovács Ferenc vállalkozott, akit aztán hamar Lakat Károly váltott a kispadon. Már meg sem lepődtünk, hogy lemaradtunk az 1980-as Eb-ről is (egyetlen ponttal végezve Görögország mögött a selejtezőkön), az eredmények pedig továbbra is nagyon vegyesek voltak.

Zsinórban másodszor is a világbajnokságon

1980-ban végül Mészöly Kálmánt, a sokszoros válogatott védőt bízták meg a szövetségi kapitányi teendőkkel. A cél nem volt más, mint a világbajnoki részvétel kiharcolása… és ez nagy küzdelemben sikerült is!

Mészöly egy új csapatot épített Garabával, Varga Józseffel, Sallaival – és 10 megszerzett pontjával Anglia, Románia, Svájc és Norvégia előtt végzett. Következhetett a spanyolországi világbajnokság, amelyen Argentínával, Belgiummal és Salvadorral kerültünk egy csoportba.

Jobban nem is kezdődhetett volna a torna, hiszen az ismeretlen közép-amerikaiakat kilenc(!) góllal ütötték ki Nyilasiék – a tíz találat azóta is vb-rekord. Sajnos Argentína ellen már egy sima vereség következett, a belgák elleni ki-ki meccsen pedig nem sikerült nyernünk – így Magyarország a csoport harmadik helyén végezve nem jutott tovább.

A soron következő Európa-bajnoki selejtezőknek ismét Mészöly ugorhatott neki, de a Luxemburg elleni győzelmet három kudarc követte, ami a kapitány állásába került. Helyére Mezey Györgyöt nevezték ki, aki újjászervezte a magyar válogatottat.

A Mezey-korszak sikerei és bukása

Mezey dr. stabilizálta az együttest, és új sikerkorszak köszöntött rá. 1984 végére eljutott odáig a csapat, hogy már csak elveszíthette volna a selejtezőcsoport első helyét, és nagyon valószínű volt, hogy kvalifikálja magát a mexikói vb-re. Ez 1985 tavaszán be is következett, így sorozatban ez már a harmadik világbajnokság volt, amelyre kijutottunk.

Focireneszánsz klubszinten is
A válogatott lendülete átragadt a magyar klubcsapatokra is. 1984 tavaszán az Újpesti Dózsa a KEK negyeddöntőjéig jutott, ősszel pedig kezdetét vette a Videoton nagy menetelése, amely végül a Real Madriddal játszhatott BEK-döntőt a következő év tavaszán.

Az 1986-os világbajnokságra nagy reményekkel készült a válogatott. Egy téli túrán is részt vettek a mieink Mexikóban, ahol egész jó eredményeket értek el, 1986 tavaszán pedig idehaza legyőzték a (tartalékos) brazil válogatottat.

Mégis máig érthetetlen, miért a hűvös osztrák alpokban készültek a hőségről híres mexikói tornára, illetve továbbra is homály fedi, miért szállította le Nyilasi Tibort a csapatbuszról a szövetségi kapitány. Így a keret az egyik legjobbja nélkül utazott el az edzőtáborba, majd vb-re.

Mélyütéssel felérő kijózanodás Mexikóban

Ami tény: már a 4. percben kétgólos vesztésre álltak a mieink az első fellépésükön, a Szovjetunió ellen. Ami legenda: megmérgezték vagy túledzették őket, esetleg egy doppingolás sikerült rosszul. Feltűnő volt jó néhány kulcsjátékosunk rendkívül gyatra erőállapota – akik csak lézengtek, mintha a pályán sem lettek volna.

A Kanada elleni kötelező, de nyögvenyelős győzelem, majd a remek francia csapat elleni harcos, de sima zakó azt jelentette, hogy számunkra már a csoportkörben befejeződött a világbajnokság – és egyelőre négy évtizede várunk a folytatásra.

A megdöbbentő irapuatói összeomlás évtizedeken át beszédtéma maradt a közvéleményben, és ma sem lehet pontosan tudni, mi történt. A válogatott a vb után mélyrepülésbe kezdett, és a kilencvenes években soha nem látott mélységekbe zuhant.

A korszak zavaros politikai és gazdasági körülményei sem segítettek a csapaton – de erről már a következő korszak kapcsán ejtek szót.