hun - srbMagyarország - Jugoszlávia

Dzsajics és társai igazolták jó hírüket: olyan higgadtan és szinte körültekintően játszottak 45 percen keresztül, mintha ők lettek volna itthon. Nem lehetett tőlük elvenni a labdát, kiismerhetetlenül cseleztek, és különösen az ütközésekben nyújtottak számunkra szokatlant: még akkor is talpon maradtak, amikor buktatták őket…

A magyar csapat játékából mindenekelőtt hiányzott a lendület […] Hiba volt, hogy az átadások zömét előre lehetett „látni”, a jugoszlávok is észrevehetően előre számítottak a sablonos megoldásokra: többszörösen is lefogták azokat, akik veszélyesek lehettek volna kapujukra.

Most már „harapott” a magyar csapat. Az erélyesebb fellépés, az iram fokozása, a test test elleni játék vállalása – s az azokban való helytállás – nyomban zavart okozott a vendégek védelmében. A védők arra rúgták a labdát, amerre álltak, egymás után ívelhette válogatottunk középre a szögleteket, de igazi helyzet Vukcsevics kapuja előtt nem alakult ki.

Végig nagyon nehéz küzdelmet vívott a magyar válogatott az őszi nyitányon, az Európa-bajnoki mérkőzések hazai főpróbáján. Dicséretet érdemelnek a játékosok azért, mert egy nehéz félidő után, vesztésre álló helyzetben úrrá tudtak lenni kételyeiken, és heves rohamaikkal ismételt hibázásra kényszerítették az ellenfél védelmét.

NépsportCsak szünet után játszott jól válogatottunk (1971. szeptember 2.)