Ez volt az 1954-es vb magyar álomcsapata

2026. július 25.  |  Szerző: Végh András

Aligha túlzás kijelenteni, hogy a 1954-es magyar válogatott világválogatott volt egyben. Kevés olyan játékos rúgta a labdát akkoriban, aki biztosan kiszorította volna bármelyik magyar labdarúgót ebből a kezdő tizenegyből.

Sebes Gusztáv csapata ekkor élte a fénykorát: éppen csak túl volt az angolok 6-3-as és 7-1-es legyőzésén, és egy páratlan veretlenségi szériával magabiztosan uralta a világranglista első helyét.

A magyar együttes a klasszikus, WM (azaz 3-2-5-ös) hadrendben játszott, egy apró, de annál korszakalkotóbb módosítással: a szövetségi kapitány a középcsatárt, Hidegkuti Nándort egy sorral hátrébb vonta, „hamis kilencesként” szerepeltetve a támadósor mögött.

Ezzel elérte azt, hogy az ellenfél védelme megbomlott, mert a Hidegkutira kilépő középhátvéd helyére könnyedén benyomultak az összekötők és a szélsők. Ha viszont nem fogta őt senki, a szabadon ficánkoló, zseniálisan passzoló „Öreg” jobbnál jobb labdákat osztogatott a társainak.

Kik alkották ezt a – szinte – verhetetlen tizenegyet?

Nézzük meg posztról posztra az 1954-es világbajnokság magyar álomcsapatát!

A kapuban

Grosics Gyula, a „Fekete párduc”. Helye megkérdőjelezhetetlen volt akkoriban, és bár előfordult, hogy olykor betlizett egyet-egyet, csapatunk stabil pontját jelentette. A gyakran a felezővonalig feltolt védelem mögött egyfajta söprögetőt játszott, ezzel forradalmasítva az addig csak „vonalkapusokból” álló posztot.

Védelem

Az összeszokott hármas megbonthatatlan volt hátul.

• A csatárerényeket csillogtató, előrekalandozó egykori támadó, Buzánszky Jenő. Ezzel a szerepkörrel gyakorlatilag az első szárnyvédőnek tekinthetjük, aki messze megelőzte a korát.
• A kőkemény védő hírében álló, amúgy az életben rendkívül elegánsan öltözködő Lóránt Gyula, aki nem kért, de nem is adott kegyelmet a pályán. Ugyanakkor nem egy „favágó” stílusú játékos volt, hanem egy taktikai zseni, aki később edzőként megreformálta csapatai védekezését.
• Lantos Mihály, aki nemcsak kiváló védő, hanem rettegett szabadrúgáslövő is volt. Emellett kötélidegekkel rendelkezett, így ha társainak megremegett a lába, elvégezte a sorsdöntő büntetőket is.

Fedezetek

A középpályás-sort alkotó, akkoriban fedezetnek nevezett páros remekül kiegészítette egymást.

• Bozsik József volt az összekötő kapocs a védelem és a csatársor között, aki szívesen csatlakozott is a támadásokhoz. Labdáinak szeme volt, remekül helyezett lövései pedig félelmetesen süvítettek az ellenfél kapuja felé.
• Rendszerint Zakariás József volt a társa, aki inkább a zongoracipelő szerepét töltötte be, és Bozsik kalandozásai alatt visszahúzódott negyedik hátvédnek. Sallangmentesen játszott a pályán, azon kívül pedig kultúrember hírében állt.

A rettegett ötösfogat

Nagyon masszív volt a válogatottunk védelme és fedezetsora is, de amitől igazán tartottak az ellenfelek, azok a támadói voltak.

Jobbról balra haladva…

• Tóth József (avagy a sajtóban gyakran csak „Tóth II.”) a Csepeli SC csapatából szerepelt a jobbszélen. Ő a vb idején formaingadozással küzdő Budai Lászlót szorította ki az együttesből.
• Kocsis Sándor leginkább a felhőfejeseivel írta be magát a történelembe, de kevesen tudják róla, hogy a magyar válogatott valaha volt egyik legkiválóbb előkészítőjét is tisztelhetjük benne.
• Hidegkuti Nándorról említettük, hogy hátravont ékként játszva kavarta meg az ellenfél védelmét, így támadásaink szellemi vezére volt.
• Puskás Ferenc lett a leghíresebb az egész csapatból. A külföldön „Száguldó őrnagynak” is becézett „Öcsi” egészen kivétel rúgótechnikával rendelkezett, és válogatottunk történetének nemcsak a legtöbb gólja, hanem a legtöbb gólpassza is a nevéhez fűződik.
• Czibor Zoltán a balszélen kergette cseleivel őrületbe a védőket, és lendületes elfutásaival, kényszerítőivel gyakran sakk-matt helyzeteket alakított ki.

Kapcsolódó: a magyar válogatott örökös gólszerző-ranglistája

Rendkívüli összeszokottság és összhang

jellemezte ezt az együttest, amelynek játékosai nemcsak a nemzeti színekért, hanem egymásért is küzdöttek.

Bár olykor komoly nézeteltérések mutatkoztak meg közöttük a pályán kívül, a gyepen ebből semmit sem lehetett érezni. Alázatosan, a játék szeretetéért és a sikerek megéléséért futballoztak, rengeteg örömet szerezve az ötvenes évek borzalmai által igencsak megtépázott magyar embereknek.

Egyedül az fájó, hogy nem tudták feltenni az i-re a pontot, azaz elhódítani a világbajnoki trófeát. Sajnos nemzeti csapatunk a döntőben kikapott az NSZK válogatottjától.

Erről a mérkőzésről sok legenda kering, és máig vitatott, hogy mi lehetett az oka a váratlan, egyesek számára elképzelhetetlen vereségnek. Ezeket az okokat ebben a cikkben gyűjtöttem össze, és vázoltam a legvalószínűbb forgatókönyvét is annak, hogy miért nem sikerült győznünk.

Kapcsolódó mérkőzések

• Magyarország - Dél-Korea (1954. június 17.)
• Magyarország - NSZK (1954. június 20.)
• Magyarország - Brazília (1954. június 27.)
• Magyarország - Uruguay (1954. június 30.)
• NSZK - Magyarország (1954. július 4.)