GER - HUN
2024.09.07

Még 48 nap
☰ TARTALOM
 

70 éves a „berni csoda”: mi okozta a vesztünket?

2024. július 4.  |  Végh András

 

 

Valljuk be: szeretünk legendákat gyártani azokról a mérkőzésekről, amelyeken történelmi vereséget szenvedett a válogatottunk. Ezúttal a ma 70 éves berni döntő misztériumait vesszük górcső alá.

Ki ne ismerné az 1986-os, szovjetek elleni vereség „tésztás”, vagy éppen „lefekvős” konteóit? Az igazán sok összeesküvés-elmélet viszont az 1954-es, számunkra balul végződött világbajnoki döntőt övezi.

Nem véletlenül.

Ma ünnepeljük ennek a mérkőzésnek a 70. évfordulóját. Akár büszkék is lehetnénk rá, hiszen ezüstérmet szereztünk egy világbajnokságon, és hasonló sikernek azóta még a közelébe sem jutottunk. Mégis mindenki szájíze keserű, amikor felidézi ezt a vb-döntőt.

Hiszen már a 9. percben 2-0-ára vezettünk, mégis a németek nyertek a végén. Többtucatnyi veretlen mérkőzés után kapott ki az Aranycsapat – mégpedig éppen a lehető legrosszabb pillanatban.

1954-ben valóságos népharag zúdult a hazatérő játékosokra – úgy kellett becsempészni őket Budapestre, és hetekig rendőrök, titkosügynökök őrizték az otthonaikat. Puskásék aztán rengeteg szidalmat kaptak még a következő évben is szerte a magyar pályákon.

De vissza a legendákhoz. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, sok „jól értesült” ember már a döntő másnapján hirdetni kezdte az elképzeléseit arról, hogy mi okozta az Aranycsapat vesztét. Ezek az elméletek később több másikkal egészültek ki. Van közöttük olyan, amelyik tartalmaz némi igazságmorzsát, mások teljesen légből kapottak.

Röviden kitérek rájuk, leírva a személyes véleményemet az alapján, amit a mérkőzésről és a korszakról szerzett ismereteim alapján reálisnak tartok. Tudom, hogy ez a mai napig érzékeny téma – ezért kérek mindenkit, hogy ennek szellemében olvassa el! Ahogy azt mondani szokták: az alábbi sorok egyesek számára felkavaróak lehetnek.

Az alábbi teóriákról van tudomásom az 1954-es berni vb-döntő kapcsán:

Megzavarták a magyar csapatot felkészülését, pihenését.

Ez több játékos és stábtag beszámolója alapján igaz. A válogatott egy belvárosi szállodában lakott Solothurnban, amely közelében a döntőt megelőző napon – hajnalig(!) – fúvószenekarok gyakoroltak. Aztán másnap délután, a csapat pihenőidejében is. Emellett a stadionba való bejutást is jelentősen megnehezítették a mieink számára.

Ráadásul az Uruguay elleni, hosszabbításba torkolló elődöntő után a csapat lekéste a vonatot, és hosszú tortúra után, taxikkal tudott csak visszajutni a szállására.

A stoplis cipőjük miatt nyertek a németek.

Tény, hogy segített a németeknek az új Adidas cipő a sáros talajon – de ne feledjük, hogy ugyanúgy szakadó esőben, hasonló körülmények között győzte le az Aranycsapat Brazíliát és Uruguayt is.

A nyugat a németeket akarta kihozni győztesnek.

Népszerű elmélet belekeverni az ideológiát az elveszített döntő történetébe, és politikai összeesküvést kovácsolni belőle. Nem tudjuk természetesen, hogy mi az igazság, de az akkori nemzetközi sportközvélemény abszolút elismerte a magyar válogatott tudását, „jó sajtója” volt az Aranycsapatnak. Magába a mérkőzésbe aligha nyúlhatott bele a FIFA, legfeljebb néhány bizarr játékvezetői ítélet valamint a harmadik, les címén meg nem adott gól miatt méltatlankodhatunk, amely vita tárgya – de egyáltalán nem azon múlt minden.

Traktorokért eladta a Párt a meccset.

Vajon létezett volna olyan pártfegyelem, ami képes rábírni a világ legjobb futballistáit arra, hogy szántszándékkal elveszítsék életük legfontosabb mérkőzését? A Pártnak a győzelem ráadásul sokkal nagyobb ideológiai – és így gazdasági – siker lett volna, mint néhány mezőgazdasági gép beszerzése. A játék képe egyáltalán nem igazolja a „lefekvés” teóriáját.

Az sem, hogy maga a Párt is a „nyugat felett aratott ideológiai diadalra” készült, és szorgalmasan nyomtatta a vb-győztes magyar csapat előtt tisztelgő bélyegsorozatot, és szervezett csoportos rádiózást, mert természetesen a mérkőzést élőben adta a Magyar Rádió.

Ismerve az akkor már feszült belpolitikai légkört, aligha vállalta volna a pártvezetés így ezt a kudarcot – már jó előre felkészítette volna a közvéleményt a vereségre, ha az előre meg van beszélve, és semmiképp sem szervez tömegrendezvényeket.

Mercedesekért eladták a játékosok a meccset.

A másik hasonló legenda úgy szól, hogy a játékosokat vesztegették meg a németek, új Mercedeseket ígérve nekik. Vajon az ÁVH uralta magyar valóságban hogyan furikázhattak volna feltűnés nélkül Puskásék egy ekkora kudarc után vadonatúj, nyugatnémet autócsodákkal, ráadásul népharag közepette?

Az anyagi oldalhoz az is hozzátartozik, hogy már az angolok elleni 6-3 után – titokban – jelentős összegekkel jutalmazta a Rákosi-rendszer az Aranycsapat futballistáit.

Doppingoltak a németek.

Ez azóta be is bizonyosodott (metamfetamint kapott több nyugatnémet játékos), mint ahogy az sem kizárt, hogy a mieink is bevettek valamilyen „ajzószert”. Akkoriban úttörő felfedezések zajlottak a gyógyszeriparban, a doppingellenőrzés pedig gyerekcipőben járt. Aligha ez okozhatta viszont a magyar válogatott rossz helyzetkihasználását.

Idegi fáradtság sújtotta a csapatot a brazil és az uruguayi meccs miatt.

Ez a legvalószínűbb magyarázatok egyike. Egy hét leforgása alatt három vb-döntőnek beillő mérkőzést kellett megvívnia a nemzeti tizenegynek, ráadásul mindegyiket nehéz időjárási körülmények között. Az első kettőt foggal-körömmel sikerült abszolválni, a harmadikat már nem.

Puskás sérülten játszott.

A csapat örült a kapitány visszatérésének, mert a jelenlétével mindig lekötött egy-két embert a pályán, és plusz energiát adott a többieknek. A stáb elmondása alapján rendbe jött a lába a mérkőzésre, mások (és saját bevallása) szerint olyan enyhe sérüléssel játszott, amivel már korábban is számtalanszor pályára lépett, és eredményes volt.

Elhibázott volt az összeállítás Csikar nélkülözése, és Czibor jobbszélsőként való szerepeltetése miatt.

Budai II Lászlót „nagyon igénybe vette” az Uruguay elleni találkozó, Tóth József pedig izomszakadást szenvedett a brazilok ellen. Így a jobbszélső posztja kérdőjellé vált a döntőre. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány így Czibort vezényelte át a jobb oldalra, az ő helyén pedig Tóth Mihály szerepelt.

Tény: Czibor soha nem játszott még jobbszélsőt azelőtt, és ez a taktikai rizikózás visszaüthetett a játékunkban. Ugyanakkor ő is rengetegszer került helyzetbe a mérkőzés folyamán, és a gólja mellett még ötször(!) betalálhatott volna, ha egy kicsit szerencsésebb.

Elváráshalmaz húzta le az Aranycsapatot.

A hosszú idő óta veretlen, olimpiai bajnok válogatottunkat a világ legjobbjának tartotta a szakma, és így a magyar közvélemény, no meg a pártvezetés kimondatlan elvárása volt, hogy megszerezze a világbajnoki címet is. Ehhez képest a második világháború után parkolópályára tett Németország csak nyerhetett ezzel a mérkőzéssel, viszont egy elég erős csapatot küldött pályára, az esélytelenek nyugalmával.

Szóval lehetett is bármi a háttérben, ha a magyar válogatott támadóinak helyzetkihasználása legalább megközelíti az átlagot, gólokkal nyeri meg a mérkőzést.

Komoly, de nem elsöprő volt a magyar válogatott fölénye

Tizenhat(!) kapura tartó lövésből kétszer sikerült betalálni, és a két kapufánkat még meg sem említettük. Turek, a németek hálóőre ihletett formában védett, de olykor őrült szerencséje is volt, mert előfordult, hogy az őt kisegítő védők a gólvonalról szabadítottak fel…

Ami egészen biztosan látszik még a megkopott felvételeken is, az a magyar játékosok idegi fáradtsága. Rossz döntések az utolsó pillanatban, görcsös akarás, egyes játékosok gyengébb formája együtt eredményezhette a sok kimaradt helyzetet.

A mérkőzés bő félórás összefoglalója

Az is problémát okozott, hogy az NSZK-val már a csoportkörben találkoztak a mieink, és egészen könnyedén, 8-3-ra diadalmaskodtak felettük. A Brazília és az Uruguay elleni kőkemény csaták után talán megkönnyebbülést jelentett a játékosoknak, hogy újra velük kell megmérkőzniük, és így – akár tudat alatt – a kelleténél könnyedebben vették az összecsapást.

Pedig az már nem az a német csapat volt!

Herberger szövetségi kapitány gyakorlatilag feladta a magyarok elleni csoportmérkőzést, és a törökök megelőzésére koncentrált, hogy megcsípje a második helyet a négyesben. Ez végül a félholdasok kétszeri legyőzésével (4-1 és 7-2) könnyedén sikerült.

A csoportból playoffal továbbjutó NSZK 2-0-ával két vállra fektette az akkoriban igen erősnek számító Jugoszláviát, majd 6-1-re legyalulta a később Uruguay legyőzésével bronzérmet szerző osztrákokat. Ez utóbbi azt is jelentette, hogy bő egy óra után, 4-1-es állásnál egy már megnyert mérkőzésen fél órát tartalékolhattak, míg ugyanebben az időpontban a mieink két teljes órán át küzdöttek Uruguay legjobbjai ellen az elődöntőben, ami csak a 116. percben dőlt el végleg a javunkra.

A németek kezdőcsapata nyolc helyen változott meg a döntőre a 8-3-as meccshez képest – igazolva azt, hogy közel sem a legerősebb összeállításában lépett pályára az NSZK a mieink ellen a csoportküzdelmek során.

Mi okozta tehát az Aranycsapat vesztét?

Vonzó dolog egy nagy okot (vagy összeesküvést) sejteni a háttérben, azonban a valóságra inkább az jellemző, hogy sok kis apróság összejátszása vezet ahhoz, ha valami váratlanul rosszul sül el. Így ahhoz is, hogy aznap délután nem a magyar csapat nyert, hanem a német.

A bukáshoz vezető tényezők – véleményem szerint – az alábbiak:

  • A magyar játékosok idegi és fizikai fáradtsága (a kőkemény negyed- és elődöntő, valamint a pihenésüket megnehezítő körülmények).
  • Súlyos balszerencse – rengeteg kihagyott ziccer, kapufákról kifelé pattanó labda.
  • Összeszokatlanságból adódó problémák Czibor jobbszélsőként való játéka miatt.
  • Lelki teher a győzelem elvárása miatt, míg a németek felszabadultan, esélytelenként, a nemzetközi megítélésükért küzdöttek.
  • Az ellenfél „lebecsülése” – a 8-3 miatt a játékosaink talán gyengébbnek vélték a valós erejénél.

Akárhogyan is történt, ez a mérkőzés örökre bevonult a futballtörténelembe. A németek számára diadalmenet, nekünk keserű emlék. Bízom benne, előbb-utóbb megtaláljuk a módját annak, hogy – akármennyire is balszerencsés körülmények között veszítettük el ezt a döntőt – , megtanuljunk örülni az ezüstérem csillogásának.

Ahogyan mondani szokták; „az idő mindent begyógyít”. És talán majd egy valódi aranyérem… egyszer…

Kapcsolódó mérkőzések

cookie-beállítások