HUN - UKR
2026.09.25
Még 19 nap
HUN - UKR
2026.09.25
Életének 77. évében vettünk búcsút a magyar válogatott egyik legmegbízhatóbb védőjétől, akinek a zöld-fehérekért dobogott a szíve.
Martos Győző a második világháború utáni nehéz időszakban, 1949 végén született Budapesten. Talán egyetlen örömét a Ferencváros jelentette, és nagy vágya volt, hogy egyszer az Üllői úti pályán futballozhasson.
A Rákosligeti AC-nál szerepelt, amikor felfigyeltek rá, és próbajátékra hívták a Népligetbe. Az első időszakban csak a harmadik csapathoz került, hiszen az élvonalban olyan posztriválisok bűvölték el ekkor a közönséget, mint Novák és Vépi.
Mégis fél év alatt bemutatkozhatott a legjobbak között, és a következő szezonban már Bálint László, Vépi Péter, Megyesi István társaságában a Ferencváros védelmének oszlopos tagja volt.
1975-ben KEK-döntőt játszhatott, de a Ferencváros alulmaradt a Lobanovszkij-féle Dinamo Kijevvel szemben. A magyar csapat viszont a következő idényben hazai bajnoki címet szerzett, és Martos Győzőt választották az idény legjobbjának a klubnál – pedig a Toldi-vándordíjat akkoriban rendszerint csatároknak ítélték oda.
A zöld-fehérekkel négyszer nyerte el a Népköztársasági Kupát – az utolsó alkalommal Martos is gólt szerzett a döntőben.
Bár Martos hazai szinten kimondottan sikeres volt, egészen későn, csak 1977-ben debütált a nemzeti tizenegyben Baróti Lajos kapitányi időszakában. Előtte leginkább Török, Kereki és Nagy János szerepelt a posztján.
Bemutatkozása után Martos kirobbanthatatlanná vált a válogatottból, és az argentínai vb-n szereplő csapatunk alapembere lett.
1979 után viszont évekre kimaradt, leginkább a Volánhoz való távozása miatt – a kiesőjelölt kiscsapatból értelemszerűen nehezebb volt meghívót kapni a világ élvonalához tartozó együttesbe.
Talán már úgy nézett ki, hogy nincs is számára visszaút, de az 1982-es világbajnokságra csapatot építő Mészöly Kálmán visszahívta a válogatottba. Ekkor élte Martos a másodvirágzását, és szinte kihagyás nélkül újabb két évig volt a mieink jobbhátvédje.
1983 júniusában, az emlékezetes dániai vereség során búcsúzott a címeres meztől – Mészöly Kálmánnal egyetemben. Mezey György már nem számított az új válogatottban a közel 34 éves Martosra.
A Gebin becenévre hallgató játékost a legkiegyensúlyozottabb védők között tartották számon, aki nemcsak a rombolásból, hanem a támadásépítésből is kiveszi a részét. Így nem meglepő, hogy 34 válogatottságán 3 gólpassz fűződik a nevéhez.
Egyik legkiválóbb teljesítményét 1977 áprilisában nyújtotta, amikor idehaza a mieink legyőzték a szovjeteket, és ezzel megalapozták a vb-részvételt. Martosnak nem kisebb feladat, mint az aranylabdás Oleg Blohin őrzése – és semlegesítése – jutott. Megoldotta, mégpedig rendkívül elegánsan, így a sajtó és a szurkolók egyből ráaggatták a „Blohin-ölő” becenevet.
Martos úgy emlékezett vissza erre a mérkőzésre, hogy a korábban lejátszott, Dinamo elleni KEK-döntő tapasztalatai nagyon jól jöttek. A 2-1-re elveszített meccsen már volt dolga Blohinnal, és ez rengeteget segített neki a ráhangolódásban.
Élet-halál meccset vívtunk, a politikai okokat nem kell ecsetelnem. Készültem Blohinra, nem engedtem felgyorsulni, Nyilasi is odafigyelt, hogy lezárjuk a területet előle.
32 évesen a Volánból állami engedéllyel szerződhetett Belgiumba, a Waterschei Thor együtteséhez, ahol Kozma Mihály volt a csapattársa. A Belga Kupa megnyerése után sokáig menetelt a csapat a Kupagyőztesek Európa-kupájában, végül az elődöntőben állította csak meg a skót Aberdeen – egy bizonyos Alex Fergusonnal a kispadján.
Martos 1984-ben visszatért Magyarországra, ahol továbbra is futballozott volna, ha nem szenved lábtörést egy edzésen. Így – az addigra már megszerzett közgazdasági diplomájával – a Volánnál töltött be különböző tisztségeket, és egészen az elnöki posztig eljutott.
Sőt, 1990-ben a Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLSZ) elnökévé választották, és ezt a pozíciót nyolc éven át töltötte be.
Martos Győző 2018-tól kezdve haláláig az FTC Baráti Kör elnökségi tagja és alelnöke volt, és a lelátó mellett gyakran lehetett vele találkozni a teniszpályákon is, mert igen aktív nyugdíjas életet élt.
Nyugodjon békében, és köszönünk mindent, amit a magyar futballért tett.