Irapuato: Megbocsátani lehet, elfelejteni nem.

2026. június 2.  |  Szerző: Végh András

1986. június 2. Irapuatóban, a mérkőzés helyszínen kánikula uralkodott, idehaza viszont kimondottan hűvös, borongós nap volt. Estére azért sok helyen már felszakadozott a felhőzet, de a hőmérő higanyszála sehol sem érte el a 20 fokot.

Nem érezhettük magunkat tehát Mexikóban, mégis egy emberként élte át az egész ország a magyar válogatott menetelését. Én ugyan három évesen még inkább a pótkerekes biciklimmel voltam elfoglalva, a nyíregyházi Szabó Csaba kutatótársam viszont tinédzserként az apjával készült végigizgulni a Szovjetunió elleni nyitómeccset.

Az ő beszámolója következik:

Az egész ország óriási várakozással ül a TV-k előtt, hiszen a magyar válogatott a világranglista élmezőnyébe emelkedett (hivatalos FIFA világranglista csak 1993-tól létezik). Csodálatos játékkal végigvertük Európát, oda-vissza a sógorokat, idegenben a németeket, a hollandokat, és – ha nem is a legjobb csapatukkal érkeztek – a brazilokat!
 
Anyám annyira izgul, hogy ki is megy a kisszobába. Majd szóljunk, ha van valami!
 
2. perc: Apámmal épphogy befészkeljük magunkat a fotelekbe, máris gólt kapunk.
 
Én: Bhasszus! Nem igaz, hogy két percig nem tudunk koncentrálni!
Apám: Nyugalom fiam, nyugalom!
 
4. perc: Alejnikov óriási bombájával 2-0.
 
Apám: Akutyaúristenit!
Én: Megyek szólok Anyának, hogy jöhet. Eldőlt.

Lakások százezreiben zajlottak le hasonló jelenetek. Először döbbent elcsendesedés, majd lassan felszínre törő indulatok jellemezték ezt a két órát. Egyes lakótelepeken állítólag tévékészülékek is a mélybe repültek, mások akkor néztek magyar focit életükben utoljára… el tudom képzelni.

Generációs csalódás volt, ne tagadjuk. Máig fájó emlék. De megmondom őszintén, ha teszem azt az írek elleni 96. perces gólt akár tíz év múlva is kesergően idézgetjük fel, a kardomba dőlök.

Hiszen emlékszem, ahogyan az argentinok 6-0-ra lelépték – mit lelépték, csodálatos gólokkal miszlikre aprították – a szerb-montenegrói válogatottat a 2006-os vb-n. Hogy aztán négy évvel később a németek velük tegyék meg ugyanezt az elődöntőben (0-4). Apropó, elődöntő: a brazil-német 1-7-es szégyent már ne is emlegessük!

Minden nemzetnek megvan a maga tradédiája – és a kulcskérdés, milyen hamar képes túllépni rajta. A szerbek (már az addigra kivált Montenegro nélkül) ott voltak a következő világbajnokságon, Argentína ezüstérmet szerzett 2014-ben, és Brazília pedig végigverte a kontinenst az oroszországi vb selejtezőin, a következő évben pedig Copa Americát nyert.

Talpra álltak, és az élet ment tovább.

Magyarországon mi valahogy mélyebben éljük meg ezeket. Ráadásul a '86-os kudarc egybeesik a futballunk hátországának összeroppanásával: a rendszerváltás előszele (de főleg az egyre rosszabb gazdasági helyzet) miatt sorra szüntették meg labdarúgó-szakosztályaikat a nagy állami vállalatok és a kisebb, vidéki szövetkezetek.

Vagyis az utánpótlásműhelyek egy részének szinte máról holnapra annyi volt.

Ezek után nem meglepő a kilencvenes évek mélyrepülése – az annál inkább, hogy az első nagy tornára való kijutásra még a 21. században is 15 évet kellett várnunk. Vb-n pedig azóta sem tettük tiszteletünket – és valljuk be, nem véletlenül: minden esetben rajtunk múlott, hogy nem jutottunk ki.

„Vagy lakodalom van, vagy temetés” – mondják sokan, akik ismerik a honi mentalitást. Ez így igaz – de gondoljunk azért bele: egy négy évtizedes kudarc sebeit nyalogatjuk a mai napig. Biztosan rendben van ez így?

Én örülök a legjobban, ha felkapják az írásaimat, tömegek osztják meg a posztjaimat a Facebookon, de ambivalens érzés ez, mert közben jól látható, hogy még mindig elképesztő érzelmeket kavar fel 1986 felidézése.

Éppen ezért azt tartanám üdvösnek, ha végre magunkban is eltennénk a „nullahatot” oda, ahová való – a megsárgult Népsportokat elnyelő fiókok és a régmúltról szóló futballstatisztikák mély bugyraiba. Onnan aztán néha-néha előrángatják a hozzám hasonló elvetemült kutatók, hogy mindenki megcsodálja azt, mint egyfajta évfordulós érdekességet.

Kesergés, felindulás és gyászhangulat nélkül.

Mert most már tényleg itt az ideje továbblépni. Ami történt, megtörtént; a magyar válogatott mai keretéből még senki sem élt az 1986-os vb idején, az akkori főszereplők pedig már lassan a nyugdíjkorhatárt érik el.

Pénteken jönnek a finnek, kedden Kazahsztán, aztán pedig indul az őszi menetelés a Nemzetek Ligája A-csoportjáért. Itt és most van tennivaló, no meg a mai utánpótlásműhelyekben, ahol – remélhetőleg – éppen most nevelik ki a jövő tehetségeit.

A szakemberek tegyék a dolgukat, mi pedig a tőlünk telhető legtöbbet – szurkoljunk nekik és a nemzeti tizenegynek!

Hajrá magyarok!

Kapcsolódó mérkőzések

• Szovjetunió - Magyarország (1986. június 2.)