HUN - UKR
2026.09.25
Még 70 nap
HUN - UKR
2026.09.25
Igazi sztár volt itthon és Franciaországban. Kohut éles szögből leadott ravasz lövéseivel és távoli bombáival írta be magát a focitörténelembe.
Bár a futballunk hőskorának sztárja volt, Kohut – eredetileg Kohaut – Vilmos neve a mai magyar szurkolóknak is ismerősen cseng.
Napra pontosan 120 évvel ezelőtt született – az akkor még önálló Pestszentlőrincen. Úri fiú volt: a téglagyár-igazgató fiaként nem labdát rúgni, hanem hegedülni tanult, és értelmiségi pályát szántak neki. Vilinek azonban a futball volt a mindene – emiatt hamar összetűzésbe került a szüleivel, és azok el is tiltották a sporttól.
A kis Kohut azonban annyira elkötelezett volt, hogy inkább inasnak állt, csak űzhesse a játékot. Később aztán saját költségén elvégezte a kereskedelmi iskolát.
Pályafutását a Ferencváros kötelékében kezdte, és neve itthon összeforrt a Fradival. A híres „T-betűs” ötösfogat tagja volt: Táncos, Takács, Turay, Toldi, Kohut.
Bár az ő nevének csak a végén volt T-betű, nem lógott ki a sorból, sőt: hajszálpontos beadása mellett a távoli lövései is legendásak voltak, és 442 mérkőzésen 227 gólt termelt zöld-fehér színekben.
Szorosan kötődött IX. kerületi klubhoz. Visszaemlékezésében így fogalmazott:
A Ferencváros jelentette számomra a legtöbbet. Amikor csak beléptem az Üllői úti pálya kapuján, mindig megfogott valami. Ilyesmit akkor érez az ember, ha szereti klubját, szereti társait.
1933-ban Franciaországba igazolt, és az Olympique Marseille megbecsült tagja lett – 150 meccsen 67-szer talált be az ellenfelek hálójába. Odakint csak úgy becézték: a magyar ágyú. Érdekesség, hogy „hazai földön” játszhatott az 1938-as világbajnokságon ezüstérmes magyar válogatottban, nemzeti csapatunk történelmének első vb-légiósaként.
A magyar válogatottban 1925-től a franciaországi Mundialig 26 mérkőzésen lépett pályára, és itt is hozta a „feles” gólátlagot: 14 találat (és 5 gólpassz) fűződik a nevéhez. Legjobb mérkőzése az 1928-as magyar-osztrák volt: az 5-5-re végződő találkozón 3 gólt szerzett (de nem klasszikus értelemben vett mesterhármast).
Külföldre igazolása – az akkori utazási nehézségek miatt – törést okozott a válogatottbeli karrierjében, és 1932 után már csak a világbajnokságon öltötte újra magára a címeres mezt.
Micsoda pazarlás! Amíg külföldön Kohut ünnepelt sztár volt, addig nemzeti csapatunk lemondani kényszerült róla. Más kérdés, hogy a korszakban kiváló alternatívái voltak – eleinte Kemény Tibor, majd Titkos Pál szerepelt a balszélső posztján.
Kohut a Ferencvárossal négyszer lett bajnok, kétszer magyar kupagyőztes, és 1928-ban elhódította a Közép-európai Kupát (KK) is. Marseille-ben egy bajnoki cím és két kupagyőzelem a mérlege.
Igazi védjegyévé vált a „Kohut-szög”: Sándor Károlyhoz hasonlóan ő is előszeretettel bombázott váratlanul, éles szögből a hálóba. Szintén félelmetesek voltak a „Kohut-bombák” – a ballal, gyakran futás közben megküldött, pontosan a felső sarokba helyezett lövések.
A védők amiatt sem kedvelték, hogy Kohut Vilmos fáradhatatlan harcos volt. Nem ismert elveszett labdát, és a mérkőzések utolsó percében ugyanolyan elszántsággal és lelkesedéssel küzdött a pályán, mint a kezdőrúgást követően.
A kiváló egykori támadónk 1986-ban hunyt el, hamvait a pestszentlőrinci temetőben helyezték el. Sajnos a sír bérleti díját sem a család, sem a klub, sem a szövetség nem hosszabbította meg, így azt 2004-ben felszámolták.