HUN - SVN
2026.03.28
Még 22 nap
HUN - SVN
2026.03.28
Nem halálcsoport, de nem is lesz sétagalopp. A Nemzetek Ligája-ellenfeleinket elemezzük a B divízió 2. csoportjából.
Általános védekedés, hogy kaphattunk volna sokkal nehezebb négyest – könnyedén bekerülhetett volna Svájc és Svédország is a csoportunkba, amely magasabb polcon áll a mai magyar válogatottnál.
Ugyanakkor a Nemzetek Ligájának éppen az adja a lényegét, hogy hasonló szintű ellenfelek mérik össze a tudásukat. Mivel a mieink az A divízióból a B-be estek ki, első kalaposként várhatták a február 12-ei sorsolást.
A szerencse az ukránokat, a georgiaiakat és az északíreket sodorta az utunkba. Lássuk, mennyire lesz nehéz ez a csoport számunkra az erősorrend – és a csapatok valós formája alapján!
Hosszú történelmünk egy válogatottal sincsen – az északírekkel találkoztunk a legtöbbször, szám szerint 7 alkalommal. Szép mérlegünket mindössze egy belfasti döntetlen (2015-ből) és egy budapesti vereség (2014) piszkítja be.
A 2016-os Eb-selejtezősorozat volt az egyébként, amelyben meglepetésre Észak-Írország jutott ki az első helyen a csoportunkból a tornára. A hazai vereségünk Pintér Attila állásába került, míg Bernd Storck csapata a 93. percig vezetett a visszavágón, de Lafferty egalizált.
Georgia válogatottjával kétszer találkoztunk mindössze, ám azok emlékezetesek maradtak. Az akkor még Grúzia néven szereplő válogatott simán kikapott Budapesten (egy oldott hangulatú meccsen Korsós Attila vágott két emlékezetes gólt Zoidzének, és lehetett volna 5-1 is a vége 4-1 helyett, ha Illés kapufája bemegy). A kinti meccsen azonban szétesett a csapatunk, és a 3-1-es vereség még ránk nézve volt hízelgő. Kinkladzéék egyszerűen úgy cincálták szét a magyar védelmet, hogy rossz volt nézni…
Ukrajnával pedig lassan 34 éve nem akadtunk össze. Hozzánk kötődik az első hivatalos válogatott meccsük, amit Ungváron 3-1-re nyertünk meg, majd augusztusban jött a nyíregyházi visszavágó, amelyen már ők vezettek, de vért izzadva sikerült fordítanunk 2-1-re.
Azóta nem találkozott egymással a két válogatott, és ezt mi aligha bántuk: Ukrajna vb-t és több Eb-t is megjárt – mi pedig mindezt a tévén keresztül, vágyakozva szemléltük. Még a 2026-os világbajnokságon is ott lehet, ha túljut a svédeken, és kiveri utolsó ellenfelét is, vélhetően Lengyelországot (esetleg Albániát).
Őszig még sok víz lefolyik a Dunán, és mindegyik csoporttag játszik legalább négy mérkőzést. De a közelmúlt eredményei alapján kibontakozik az a kép, amelyből már ki lehet indulni.
Keleti szomszédunk speciális helyzetben van, hiszen labdarúgását is sújtja a háború. Egyrészről ez semleges pályára kényszeríti őket a „hazai” találkozójaikra (Lengyel- és Németországban szoktak játszani), míg lelkileg plusz motivációt nyújt a címeres mezt magukra húzó játékosoknak.
A szövetségi kapitány nem más, mint egyik legendájuk, és az általunk is jól ismert Sergiy Rebrov. A kemény kezű szakember éveket dolgozott a Ferencvárosnál, és többek között a Bajnokok Ligája főtáblájára juttatta a csapatot.
Pozíciója jelenleg biztosnak tűnik, noha az eredmények hagynak némi kívánnivalót maguk után: Ukrajna második lett a selejtező csoportjában – simán alulmaradva a franciákkal szemben, de magabiztosan előzve Izlandot.
Ukrajnának remek kulcsjátékosai vannak, de többüket sérülés vagy mellőzöttség hátráltatja. Oleksandr Zinchenko, a január óta az Ajax védője/középpályása, valamint Artem Dovbyk, az AS Roma csatára egyaránt izomproblémákkal küzd. Más a helyzet Mykhailo Mudrykkal – bár a Chelsea szélsője egészséges, jelenleg doppingvétség miatti eltiltását tölti. Ha sikerül mérsékelni a büntetését, tavasszal már visszatérhet.
Az agresszív labdaszerzés, és az abból való gyors visszatámadás az ukrán csapat fő ereje, amely kifejezetten kamatozott az Izland elleni idegenbeli mérkőzésen, amelyet 5-3-ra nyert meg Rebrov együttese.
A szurkolók elvárásai magasak, mert a jelenlegi keretet tartják minden idők legjobb ukrán válogatottjának. Az Eb-szereplés súlyos csalódást okozott számukra, de mivel még él a remény arra, hogy részt vegyenek az amerikai világbajnokságon, egyelőre bizakodóak.
Ukrajna jelenleg a 30. helyen áll a FIFA-világranglistán – több mint tíz pozícióval előzve a mieinket. Reális? Majd meglátjuk.
A kaukázusi válogatott sokáig arról volt emlékezetes, hogy remek játékosai képtelenek ütőképes csapat alkotni. Ez 2024-ben megváltozott, ugyanis a francia Willy Sagnol vezette együttes bejutott a nyolcaddöntőbe, és félelmetes kontrajátékot mutatott be a tornán.
Helye továbbra is megkérdőjelezhetetlen, jóllehet a csapat teljesítménye az Eb óta elmaradt a várttól. A vb-selejtezőkön mindössze 3 pontot szereztek (egyetlen győzelemmel), és a hat mérkőzésen csak hétszer köszöntek be az ellenfeleik hálójába. Majdnem kizuhantak a Nemzetek Ligájából is, de az örmények elleni pótselejtezőn még kinyílt a gólzsák, és 9-1-es(!) összesítéssel megőrizték a B divíziós tagságukat.
Georgia (ellen)támadásainak két motorja Khvicha Kvaratskhelia és Georges Mikautadze. Előbbi a Paris SG, utóbbi a Villarreal kulcsjátékosa, és csapataik legjobbjai közé tartoznak. Giorgi Mamardashvili képességeiről pedig Szoboszlai és Kerkez nap mint nap testközelből győződhet meg. Bár a Liverpool hálóőre csak második számú választás a poszton, többször védhetett ebben az idényben, és minden alkalommal bizonyította a klasszisát.
A georgiaiak is agresszív letámadást játszanak, ami kevésbé fekszik majd a mieinknek. A gyorsan megszerzett labdákkal aztán Kvaratskheliáék igyekeznek zavart kelteni elöl, míg a szárnyvédők bátran csatlakoznak a támadásokhoz.
A georgiai szurkolók még mindig a „az éjjel nem érhet véget”-üket éneklik, holott már náluk beköszöntött az első hullámvölgy. Kitartanak azonban a csapat mellett, és őszintén bíznak abban, hogy újra szép eredményeknek tapsolhatnak.
Válogatottjuk jelenleg a 73. a világranglistán, szinte folyamatosan zuhanva az elmúlt években.
A fizikai futballjáról ismert együttes mindig is a kellemetlen ellenfelek közé tartozott. Játéka nem túl látványos, de futballistái hozzá vannak szokva a kőkemény párharcokhoz, és az utolsó pillanatig hajtanak.
Az ilyen felfogás nem igazán ízlik Rossiéknak sem, erről meggyőződhettünk az írek elleni párharcaink során. De maga Észak-Írország is majdnem borsot tört a mieink orra alá: 2022-ben Sallai góljával nyertünk Belfastban, ám az utolsó tíz percben Dibusznak több ziccert is bravúrral kellett hárítania.
Michael O'Neill abban az esztendőben vette át a csapatot, és azóta rendületlenül építkezik. A Nemzetek Ligája szereplése révén még a vb-pótselejtezőben is érdekelt az együttes, ahol Olaszország lesz az ellenfele (meglepő továbbjutása esetén pedig Wales vagy Bosznia-Hercegovina). A selejtezőkön 3 győzelem mellé 3 vereség társult, így végül Szlovákia mögé szorultak a harmadik helyre.
Legismertebb játékosuk jelenleg Conor Bradley, a Liverpool 22 éves jobbhátvédje. Ígéretes tehetség, de januárban súlyos térdsérülést szenvedett, ezért posztján Szoboszlai Dominik szerepel kényszerből. Őszre azonban Bradley várhatóan felépül, és tagja lesz az északír keretnek.
Isaac Price-ra (West Bromwich Albion) érdemes még nagyon odafigyelni. Nemcsak azért, mert P-betűs, mint Parrott, hanem a hasonlóan jó formának örvend: a válogatott legutóbbi hét meccsén hét gólt szerzett, köztük egy emlékezetes mesterhármast Bulgária ellen.
Kiemelkedő technikai kvalitások híján az északír válogatott is a presszing és a kontra elegyét erőlteti, és a csapat játéka intenzívebbé vált az elmúlt években. Bár a keret többsége az angol második vonalban, a Championshipben szerepel, ne legyenek kétségeink: bárkivel felveszik a versenyt, ha hajtásról, futásról, ütközésről van szó.
A csapat a FIFA-világranglistán a 69. helyen áll, ami a játékereje tükrében reálisnak tűnik.
A helyi szurkolók egyelőre türelmesen várják a fejleményeket, és bíznak abban, hogy fiataljaik egyre inkább beérnek nemzetközi szinten is. Az első ilyen „robbanást” talán éppen az őszi Nemzetek Ligája sorozattól remélik.
Marco Rossinak nem lesz egyszerű dolga, mert merőben más mérkőzéseket vív ősszel a nemzeti tizenegy, mint a legutóbbi két NL-szezonban. Akkor óriások ellen kellett bekkelnünk, majd gyors kontrákkal kihasználni az adódó helyzeteket, most azonban más kihívás elé áll a csapat.
A magyar válogatottnak többet kell majd kezdeményeznie, mert nem bízhat abban, hogy a nyakára jön a georgiai vagy az északír csapat. Ukrajna is elsősorban a letámadást kedveli, és abból igyekszik „villámgólokat” szerezni, míg Sagnol taktikája is az a georgiaiakkal, hogy megszállják a középpályát, és büntetik a rossz passzokat, eladott labdákat.
Észak-Írország pedig éppen azt a hajtós, megalkuvást nem tűrő futballt képviseli, amin kétszer is elvéreztünk a hosszabbításban Írország ellen.
Pergő, tüzes, vonaltól vonalig tartó támadófocira aligha. Inkább olyan meccsképek bontakoznak majd ki, mint a 2024-es Eb magyar-skót összecsapásán: óvatos labdabirtoklás, magas presszing, „ki hibázik először”-mentalitás. A kivárásra épülő játék sokszor bejött már a mieinknek, ám ellenfeleink is erre építenek.
A csoport összesszégében nem könnyű, de nem is megoldhatatlan feladat a magyar válogatott számára. Ukrajna áll csak a mieink felett a játékosanyag tekintetében (másfélszeres Transfermarkt-értékkel), míg a georgiai hasonló, az északír pedig éppen ennyivel van alattuk.
Bő egy hónap múlva Szoboszlaiék Szlovéniával és Görögországgal mérik össze erejüket. Ezeken a mérkőzéseken látni fogjuk, mire képesek a mieink a felállt védelemmel szemben, és elkezdhet kibontakozni az a támadójáték is, amely ősszel eredményre vezethet.