Az 1954-es vb-döntőbeli vereséget sokan korszakhatárnak érzékelik, és attól a ponttól eredeztetik az Aranycsapat haldoklását. Pedig a tények egyáltalán nem ezt mutatják.
Mintha az 1955-ös esztendő kiesett volna egyesek emlékezetéből. Még furcsább, hogy ezt az esztendőt a sportkrónikások is elfelejtették
fakadt ki Sebes Gusztáv, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az Örömök és csalódások című önéletrajzi könyvében.
Sportkrónikásként meg kell követnem a pályatársaim nevében is az Aranycsapat legendás edzőjét. Az 1955-ös év (de 1954 második fele is) páratlanul eredményes időszak volt a labdarúgásunkban. Az aranykor folytatása.
A berni döntő után másfél évig újra veretlen maradt a nemzeti tizenegy – 18 mérkőzésen nem talált legyőzőre, és csupán három döntetlent értek el az ellenfelei. A többi 15 meccsét megnyerte a csapat!
A gólkülönbség is szédületes: 74-22 a javunkra! Tényleg nem mondhatni, hogy leépült, szétesett, vergődött volna az akkori magyar válogatott.
A korabeli sportsajtó tudósításai szerint a berni döntő után még egy ideig döcögött a szekér. Jöttek ugyan az eredmények, de a játék nem ért fel a vb-n látottakhoz. A kocka az év végén fordult, amikor Ausztria ellen itthon, és Skócia ellen idegenben már nemcsak eredményesen, hanem látványosan is játszott a csapatunk.
1955-ben, az osztrákok 6-1-es legyőzésekor a Népsport szakírói már az „annyi nagy sikert elérő elődjéhez” hasonlította a mieink teljesítményét.

Pedig lelkileg nem volt ez könnyű időszak az Aranycsapat tagjainak. A játékosokat lépten-nyomon szidták egyes szurkolók, és bundázással gyanúsították. Sebes levélben kapott fenyegetéseket, vádaskodásokat. A csapat mégis kitartott, és futószalagon szállított remek eredményeket.
Az összeomlás végül 1956-ban következett be. Az év első fele egészen tragikusan sikerült: egy váratlan, de megérdemelt törökországi kudarcot követően mélyrepülésbe került a csapat, és nyáron – 6 mérkőzés, 3 vereség után – Sebestől elvették a szövetségi kapitányi posztot.
Utódja egy Bukovi Márton vezette öttagú bizottság lett, amivel újra szárnyalni kezdett a válogatott, sorozatban öt mérkőzést nyerve – egészen az október forradalomig, amelynek vihara aztán végképp elsöpörte az Aranycsapatot.
Úgy gondolom, ezekkel a tényekkel hűek maradunk a történelemhez. Bármennyire is összefonódott Sebes Gusztáv személye a személyi kultusszal, bármennyire is „érinthetetlen” volt sokáig a futballvezetés részéről, az eredmények sokáig az ő munkáját igazolták.
1955 a diadalmenet folytatása volt.
Büszkék lehetünk rá.