HUN - ARM
2025.10.11
Még 31 nap
HUN - ARM
2025.10.11
Sallai kiállítása után emberhátrányba kerültünk a tisztességtelen eszközökkel játszó házigazda ellen. Sajnos nem sikerült kihúzni a végéig.
Álomszerűen indult a mérkőzés, ugyanis Styles gólpasszából Varga Barnabás lesipuskás találatával már a 2. percben megszerezték a mieink a vezetést a rendkívül ideges házigazda ellen.
A magyar válogatott zártan, higgadtan és meglepően támadó szellemben lépett fel Dublinban, és ennek köszönhetően Sallai Roland remekbe szabott, szöglet utáni fejesgóljával az első negyedóra végére kétgólos előnyre tett szert.
A játék a folytatásra kiegyenlítettebbé vált, de a képlet nem változott: az írek nem tudtak mit kezdeni a kiválóan tolódó, egymást kisegítő védőinkkel, Szoboszlaiék pedig – amikor elmerészkedtek a hazai kapuig – szinte minden alkalommal gólveszélyt teremtettek.
Érezni lehetett, hogy egy harmadik magyar találat eldönteni a három pont sorsát, de további gól a veszélyes kontráink ellenére sem esett, így maradt a jól megérdemelt 0-2.
A szünetben alaposan feltüzelhette legényeit az izlandi származású szövetségi kapitány, ugyanis az írek szinte minden mindegy alapon rohamozásba kezdtek. Még inkább fokozták a fizikai párharcokat, és mivel ezt igen nagyvonalúan engedte a német játékvezető, bevetették a kapu előtt is, és egy gyanús lökést követően Evan Ferguson 4 méterről szépíteni tudott.
Ez a harcmodor a továbbiakra állandósult – sajnos az is, hogy a játékvezető ezek egy részét fújta csak le, más részét nem…
Az 52. percben Sallait visszarántotta O'Shea, és mivel ez megtorlatlan maradt, játékosunk maga „vette kezelésbe” az ügyet, és hátulról letalpalta az ír védőt. A látványos belerohanásért azonnal piros lapot kapott.
Sallai felindulása érthető, azonban ezzel a meggondolatlan tettel súlyos hátrányba hozta a csapatát (ráadásul nem játszhat a portugálok ellen sem). A hátralévő közel negyven percet emberhátrányban volt kénytelen tölteni a magyar válogatott a szépítéstől felbuzdult Írország ellen.
A játék képe a feje tetejére állt. Egyre kevesebbszer jutottunk el a hazai tizenhatosig (bár Bolla lövései ekkor is gólveszélyt jelentettek), a labdát az ír játékosok rendíthetetlenül ívelték a kapunk elé. Ahol persze könyökkel, mezhúzással, ökleléssel és minden egyéb, futballban nem megengedett eszközzel igyekeztek ziccerbe hozni önmagukat vagy valamelyik társukat.
Fogyott a magyar csapat ereje, és a labdát Ötvös, majd később Tóth Barna pályára küldésével sem volt már képes megtartani.
Tíz körmünket lerágva figyeltük fél szemmel az órát, fél szemmel pedig Dibuszékat, ahogyan állnak a vártán, és igyekeznek kibekkelni az újra megújuló, fáradhatatlanul a kapunk felé zúduló hazai rohamokat…
A 93. percben már a másodperceket számoltuk, ekkor azonban átszakadt a gát: a csereként beküldött center, Adam Idah jól érkezett, és közelről a hálóba fejelte Manning beívelését. Mindez azt jelentette, hogy olyan két pontot engedtek ki a kezükből Rossiék, amiért az első félidőben keményen megdolgoztak.
Mégsem érheti különösebb szó a ház elejét, ugyanis a mieink hősiesen védekeztek – bár szívszorító volt látni, mennyire nem tudják megfordítani a játék menetét, sőt még lelassítani sem az ír támadásokat a második játékrészben.
A döntetlennel akár elégedettek is lehetnénk, a körülmények ismeretében azonban aligha ízlik annyira. Korrektebb játékvezetéssel, több szerencsével, pontosabb befejezésekkel simán elhozhattuk volna a három pontot Dublinból.
Így viszont be kell érni eggyel.
