HUN - ARM
2025.10.11
Még 31 nap
HUN - ARM
2025.10.11
Egy letűnt, becsületvezérelt világ hősi alakjáról emlékezünk meg, aki még akkor is hű maradt klubjához, a 33 FC-hez, amikor az kiesett a másodosztályba. Az óbudai „Harihárom” meghatározó csapat volt az 1910-es, '20-as évek magyar futballjában, a 130 évvel ezelőtt, 1895-ben született Zsák pedig egy korszakalkotó kapus.
Már 16 évesen (!) kulcsszerepet kapott a válogatottban, és éveken át kirobbanthatatlan maradt a kapujából. Összesen harminc mérkőzésen védett, és ezekből 19-et megnyert a magyar válogatott – csupán hetet veszített el. Főhősünknek a nemzeti címeres mezben egyetlen egyszer kellett „zsákolnia” – 1915 tavaszán Ausztria lépte le a mieinket 5-2-re a Hungária úton.
Bátor, ruganyosan vetődő, atletikus testfelépítésű kapus volt, aki sokak példaképévé vált ezen a poszton.
Skaja ráadásul nem vonalkapus volt, hanem bátor kifutásokkal, öklözésekkel már a kapu előterében tisztázott, sőt sokszor söprögetőt játszva még a támadások indításában is részt vett. Klubjában közel negyven gólt szerzett tizenegyesből, ami jelzi, hogy a kiélezett pillanatokban igencsak rendben voltak az idegei, és a labdával lábbal is ügyesen bánt.
Az Aranycsapat legendás hálóőre, Grosics Gyula is Zsákot tartotta példaképének:
Nekem Zsák Károly válogatott kapusunk volt, akit pedig soha nem láttam védeni. Viszont sokat olvastam, hallottam róla, és mindig is Zsák Károly akartam lenni
mondta el egy 2011-es, HVG-nek adott interjúban.
Érdekesség, hogy Skaja a húszas évek elején ujjtörést szenvedett a bal kezén. A csont rosszul forrt össze, és soha nem jött rendbe teljesen – végül a gyűrűsujjának egy részét amputáltatta. Mindez nem volt akadálya annak, hogy folytassa a pályafutását, és még évekig védjen a válogatottban is.
Zsák Károly szenvedélyes játékos volt, aki mindig győzni akart, és nehezen viselte el a vereséget és az igazságtalanságot. Egyesek szerint túlérzékeny volt, és olyan eset is előfordult, hogy egy szerinte jogtalanul megítélt tizenegyes miatt a meccs szünetében elájult az öltözőben. A legendát kórházba is kellett szállítani,
a közönség – mintha parancsszóra történt volna – egyszerre talpra ugrott, és szinte vigyázzállásban, néma csendben tisztelgett a magyar sport kidőlt hősének
írta egy akkori lap.
Egyöntetű vélemény volt akkoriban, hogy Zsák teljesen más arcát mutatja a pályán, mint azon kívül:
Nem volt teljesen normális […] Kiegyensúlyozott, a családját rajongásig szerető férj, melegszívű, lelkiismeretes barát, de a pályán öngyilkos lelkületű hazardőr. Zsák szent őrültként, megszállottan őrizte a ketrecet, egy csorda kafferbivaly elé is kivetődött, vakmerő volt és önfeláldozó.
1925-ből maradt fenn egy történet, amikor a magyar és a spanyol válogatott találkozott egymással Budapesten – a korszak meghatározó kapusaival, Zsákkal és Ricardo Zamorával.
A magyar hálóőr nagyon készült, hogy megmutassa, ő a jobb a poszton – mégis vele esett meg az a csorba, hogy szerencsétlenül nyúlt bele Goyenechea fűcsomón megpattanó lövésébe, és a labda megalázó módon, a lába között gurult a hálóba. A spanyol válogatott ezzel az egy találattal 1-0-ára győzött, Zsák pedig teljesen összeomlott az öltözőben, és a visszavonuláson gondolkodott.
Az ellenfél kapusa, Zamora bement hozzá, leült mellé, és átkarolva megvigasztalta. Ez a sportemberi gesztus megmutatta, hogy Európa-szerte mennyire elismerték Zsák tudását, és persze azt is hűen szimbolizálja, milyen tud lenni a kapussors…
Zsák 1928-ban, egy súlyos könyöksérülést követően orvosi tanácsra vonult vissza, és 1944 novemberében, Budapest ostromának idején, egy tüdőgyulladás szövődményeiben hunyt el.
Emlékét megőrizzük, és köszönünk mindent, amit a magyar labdarúgásért tett.
