Bongyor haj, extravagáns megjelenés, remek reflexek. De nem ez tette világhírűvé a kiváló kolumbiai kapust, hanem valami egészen más tulajdonsága.
1990. június 2., Budapest, Fáy utca. A futball színpadára hosszú idő után visszatérő kolumbiai válogatott ellenünk hangolt az olaszországi vb-re. A kapuban hírességükkel, René Higuitával.
A munkásnegyedben felnövő fiú csatárként kezdett, és elképesztő tehetségével csak úgy ontotta a gólokat. Ez az öröksége aztán olyan extra kvalitásokat adott neki az új posztján, amelyeket úgy kamatoztatott, mint senki más előtte. És hogy került Higuita a kapuba?
Én voltam a csapat gólkirálya, aztán a kapusunk egyszer nem jött el egy tornára, így én álltam be, jól is ment, és megnyertük a viadalt, ezután pedig bennragadtam a kapuban.
Nem túlzás, hogy a mindössze 176 centis hálóőr új szintre emelte a kapusposztot. Nemcsak kiválóan védett, hanem remekül cselezett is, és csapattársai meg sem lepődtek azon, hogy egy bravúr után, kapujából kifutva ő maga is csatlakozik az ellentámadáshoz.
Ő volt az első kapus-söprögető, és klasszikus liberóként gyakran járt az ellenfél hálójának közelében is. Sőt, kiváló szabadrúgás-lövő és tizenegyesrúgó hírében is állt. 380 mérkőzésén 40 gólt szerzett – ami igencsak nem rossz mutató egy kapustól!
Bár az 1990-es vb-n az ő felesleges hibája miatt estek ki Kamerun ellen (hátul, utolsó emberként elcselezte magát), ez nem akadályozta meg abban, hogy 1995-ben bemutassa a Wembley-ben az elhíresült skorpiórúgását.
Szeptember 6-án játszott barátságos meccset egymással az angol és a kolumbiai csapat, és ott vetette be Higuita a trükköt: egy kapura ívelt labdát nem kézzel húzott le, hanem – miután az átszállt felette – hirtelen kézen állt, és akrobatikus mozdulattal, a stoplival rúgta vissza a bőrt a mezőnybe.
Csapattársai csak „El Loco”-nak, vagyis „az őrültnek” nevezték. Nem véletlenül minden buliban, csínytevésben, mókában benne volt, túlzott kockázatokba ment bele a pályán, ugyanakkor vállán vitte a csapatát, az Atlético Nacionalt egészen az 1989-es Libertadores-kupa győzelemig. Első kolumbiai klubként hódították el a legrangosabb dél-amerikai trófeát.
Higuita hónapokat töltött egy kolumbiai börtönben. Emberrablási ügybe keveredett – a váltságdíjjal kiváltott áldozatot vitte haza, de mivel ez titokban történt, ráadásul jutalmat fogadott el érte, és a hatóságokat sem értesítette, letartóztatták őt.
Sokak szerint a meghurcolásának valódi oka azonban nem ez az eset, hanem a Pablo Escobarral való kapcsolata volt. A hírhedt drogbáró politikusként kezdte a pályafutását, és ekkor ismerkedett össze a már híres Higuitával, aki később meglátogatta Escobart a börtönben is.
Mivel azonban a „keresztapa” megszökött a fegyházból, a rendőrség azt remélte, Higuita megtörésével eljutnak hozzá, és kiderül, hol rejtőzködik. Ez a kínzások ellenére sem történt meg, és röviddel Escobar halála után a kapust is szabadon engedték.
És a Magyarország-Kolumbia meccs? Azt nagyon simán nyertük 3-1-re. Bognár György már a 6. percben betalált, majd jött még az első negyedórában Kovács Kálmán gólja is, és bár Freddy Rincón szépített, Kovács újabb góljára már nem volt válasza a dél-amerikaiaknak.
Szépen alakult egyébként akkor a csapatunk, végül mégis ugyanúgy tévén nézhették játékosaink az 1992-es Eb-t, mint az azévi világbajnokságot. Utóbbin egyébként Kolumbia a nyolcaddöntőig menetelt, a csoportkörben ikszelve a későbbi győztes nyugatnémetekkel.