arm - hunÖrményország - Magyarország

Minden úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna

Létfontosságú három pontért érkezett a magyar válogatott Jerevánba. Egy győzelem szerencsés esetben már a pótselejtező matematikai bebiztosítását jelentette volna, de mindenképpen kellett ahhoz, hogy csapatunk sorsa a saját kezében maradjon.

Mivel az örmény együttes elkapta odahaza Írországot, ráadásul a Puskás Arénában is kemény diónak bizonyult, a mérkőzés nem ígérkezett sétagaloppnak. Marco Rossi rendelkezésére jó formában lévő játékosok egész hada állt, így a kapitány - a sérült Tóth Balázst leszámítva - ugyanazt a tizenegyet küldhette pályára, amely döntetlent harcolt ki Portugáliában.

Az már az első percekben látszott, hogy a magyar válogatott a jobb, képzettebb és ötletesebben futballozó csapat, ám az örmények megszállták a saját tizenhatosukat, és tartani lehetett attól, hogy nem sikerül feltörni a védelmüket.

Bolla már a 3. percben megpróbálkozott egy lövéssel, miután Varga ügyesen lecsorgatta elé Sallai beadását, ám toronymagasan a léc fölé bombázott.

A ziccerek pedig nem jöttek. Legközelebb csak Négo lecsúszott beadását jegyezhettük fel, amit biztosan fogott az örmény hálóőr, illetve Szoboszlai szögletét a 11. percben, amit Varga az ötösről, hátrafutva csúsztatott magasan a kapu fölé.

Aztán sokáig semmi.

A hazai csapat keveset tudta birtokolni a játékszert, és nem is állította megoldhatatlan feladat elé Orbánékat, akik legkésőbb a tizenhatos előterében visszaszerezték a labdákat. Az örmények harciassága gyakran szabálytalanságokba csúszott, így jól tudták a mieink tördelni a játékot, és higgadt labdajáratással kézben is tartották a mérkőzést.

Csakhogy ugye nekünk nyerni kellett, így előbb-utóbb muszáj volt kockáztatni, és felpörgetni a ritmust. A 25. percben még Orbán is előrehúzódott, hogy aztán középen érkezzen Négo beadására - kár, hogy a térdmagasságban érkező játékszer a védő mögé ment, így nehéz volt azzal mit kezdeni, az oxizás pedig nagyon nem sikerült.

A 33. percben már sokadszorra járta meg a labda az örmény tizenhatos bal szélét, mikor Szoboszlai végre egy beadásra szánt el magát, és láss csodát: Varga Barnabás magasabbra ugrott az őrzőjénél, és földre fejelt labdájáért hiába vetődött Avagyan, nem tudta kitornászni azt a kapu jobb oldalából. 0-1!

Mint egy falat kenyér, úgy kellett ez a gól - éppen mielőtt kezdett volna ötlettelenné, görcsössé válni a csapatunk.

Így aztán azt játszhatta Marco Rossi legénysége, amit a legjobban tud, és talán kedvel is: a felezővonalnál és hátul járatta a labdát, igyekezve kicsalogatni az örményeket, és várva a lehetőségre, hogy egy hosszú indítással az ellenfél védelme mögé kerüljön.

Ez a 42. percben következett be, amikor Bolla szöktette a jobbösszekötő helyén felfutó Négót, az ő beadását pedig Schäfer kissé jobbról bökte a kapu felé, de Avagyan villámgyors vetődéssel leért a középre tartó, lapos lövésre.

Hosszú magyar labdajáratással ért véget az első játékrész, amelyben elkönyvelhettük: megvan a vezetés, kézben van a meccs, sok meglepetés nem érheti a mieinket a folytatásban.

Vagy mégis?

A második félidő már kicsúszott a mieink keze közül

A szünetben egyik fél sem cserélt, így változatlan összeállításban folytatták a csapatok a játékot. Valami azonban megváltozott, amelynek lassan a pályán is láthatóvá váltak a jelei.

Az 52. percben még csak Ranos túlzott igyekezete szúrt szemet - Szoboszlainak lépett oda egy eladott labda után a magyar térfélen, és ezért sárga lapot kapott.

De a játék szép lassan áttevődött a mi térfelünkre, a labda pedig egyre többet vándorolt örmény lábakon.

A 61. percben Marco Rossi lehozta Bollát, és helyére Lukács Dánielt küldte be.

Máris utána egy jókora magyar helyzet alakult ki: Kerkez előrevágott labdáját Varga le tudta kezelni a tizenhatos előterében, máris szöktette a jobbján nyargaló Sallait, aki remekül tálalt a túloldalon érkező Szoboszlai elé, azonban Muradyan az utolsó pillanatban - becsúszva - szögletre mentett.

Egy óra játék után viszont állandósult a hazai fölény - a felszabadításokat, indítási kísérleteket egyre többször lekapcsolták az örmények, és igyekeztek nyomást gyakorolni a magyar tizenhatosra. A felállt védelmünkkel azonban továbbra sem tudtak mit kezdeni.

A 65. percben aztán Sperc'yan gondolt egyet, és bátran megindult a magyar térfélen. Kicselezte az elé álló Schäfert, és éles, távoli lövése csak kevéssel zúgott el a keresztléc felett.

Figyelmeztető lehetőség volt, hogy muszáj lesz még komolyabban venni az egyre inkább lendületbe jövő örmény csapatot.

A 70. percben megindult a cseredömping. Először Šaġoyan helyére érkezett Narek Grigoryan a hazaiaknál, majd nálunk történt kettős változtatás: Sallai helyett Tóth Alex állt be, Styles pozícióját pedig Vitális Milán vette át.

Szerencsére hiába adogatták gyakran körbe a tizenhatosunkat a hazai játékosok, beadásaikat tisztázta a magyar védelem, ahhoz pedig nem volt elég ötletük és átütő erejük, hogy keresztülgyalogoljanak Orbánékon. Így a percek nagy örmény nyomás alatt, de viszonylag eseménytelenül teltek. Az óra pedig reménykeltően araszolgatott előre…

A 76. percben hármas cserével próbálta fokozni a lendületet Eġiše Melik'yan, a hazaiak szövetségi kapitánya. Ranos, Sewikyan és Hovhannisyan jött le a pályáról, helyükön pedig Art'ur Serobyan, Arayik Êloyan és Karen Nalbandyan folytatta.

Az utolsó negyedórára a hazaiak lendülete elfogyott, és egyre jobban érvényesült a mieink időhúzó játéka.

Sőt, a 77. percben a csereként beállt Tóth Alex el is dönthette volna a mérkőzést, ugyanis Varga ügyesen lekészített labdáját 15 méterről csak centikkel lőtte a jobb alsó sarok mellé - a játékszer még a kapufát is érintette!

Aztán gyorsan rontott is… egy hanyagul hátraadott labdával T'iknizyant ugratta ki, aki a balösszekötő helyén betört a tizenhatoson belülre, de szerencsére a remekül kijövő Dibusz olyan jól zárta a szöget, hogy az örmény támadó képtelen volt betalálni a hosszú alsó sarokba. Pedig ez is meccslabda volt!

Ezek után már kemény csatát vívtunk az órával is. Bedobásokat harcoltak ki a mieink, és igyekeztek elöl tartogatni a labdát, ami nem mindig sikerült. A játék így azért kiegyenlítettebbé vált, ám az örmény csapat veszélyességi foka egy jottányival sem csökkent.

A 83. percben Schäfer begyűjtött egy sárga lapot, mivel keményen lépett oda P'iloyannak egy hazai bedobás után a magyar térfélen. (Kár érte.)

Két perccel később már Szoboszlai végezhetett el szögletet, beadása pedig meg is találta Vargát, ám ő gyatrán csúsztatott csak a kapu jobb oldala felé, így Avagyan könnyedén foghatta a kísérletét.

A 86. percben Kerkez helyére Nagy Zsolt, a 90.-ikben pedig a túloldalon Muradyan helyére Narek Aġasaryan állt be.

Már a négy perces hosszabbításban jártunk, amikor remek lehetőséget kapott a magyar válogatott. Lukács buktatása miatt 21 méterről járt szabadrúgás, amit Szoboszlai végzett (szép lassan) el. Nagy kár, hogy nem találta el a bal felső sarkot, mert így még két idegőrlő perc következett.

Ami kis híján örmény egyenlítést hozott!

Pontatlan felszabadítási kísérletek után átkerült a labda a tizenhatosunk jobb csücskébe, egész pontosan Serobyanhoz, aki egy csellel elment Nagy mellett, középre adását pedig a ziccerben érkező Êloyan egész egyszerűen nem találta el. Lehet azon vitatkozni, hogy felpattant-e a játékszer a döntő pillanatban, vagy a védőink zavarták-e meg a cserecsatárt, egy biztos: Szalai felszabadítása után felhangzott a hármas sípszó, ami valóságos megváltás volt a mieink számára, és nagyon fontos három pontot ért.

Órákkal a találkozó vége után derült ki, hogy pótselejtezőt sajnos nem, ugyanis Írország minden várakozást felülmúlva legyőzte Dublinban Portugáliát. Így az utolsó szalmaszálat megragadva ki-ki mérkőzéssé tette a vasárnapi magyar-ír összecsapást, amelyen a mieinknek a döntetlen is elég.