hun - kazMagyarország - Kazahsztán

Katasztrofális bemutatkozás az új kapitánnyal

Az egész közvélemény kíváncsian várta, miként debütál a jó nevű Georges Leekens, Belgium egykori szövetségi kapitánya, aki útjára indította a 2010-es évek sikergenerációját. Bíztunk benne, hasonló csodát tesz a magyar válogatottal is.

Egyes szakemberek ugyanakkor óva intettek mindenkit: szerintük Leekens már régen nem bizonyított edzőként, és „eljárt felette az idő”.

Megszokhattuk már, hogy minden bemutatkozást vegyes vélemények és nagy várakozás előz meg, úgy voltunk tehát: beszéljenek az eredmények és a mutatott játék!

Az ellenfél ráadásul nem volt világverő, hiszen Kazahsztán válogatottját három és fél évvel azelőtt simán verte Pintér csapata a Puskás Ferenc Stadion utolsó mérkőzésén.

Egy kicsit olyan érzésünk is lehetett, mintha a kazah Astana FK különítménye lenne a gyepen - Kleinheislerrel együtt a két kezdőbe ugyanis nyolc játékost adott a fővárosi klub. Ráadásul Elek is rengeteg ismerőssel találkozhatott - a Kajrat Almaty futballistája három csapattársát köszönthette a pályán.

Ezzel hivatalosan is megkezdődött a Leekens-korszak - tragikusan.

Még csak a 6. percben jártunk, amikor ellenfelünk megszerezte a vezetést. Islamhan adott be egy szögletet balról a rövid oldalra, és miután Sejdahmet továbbperdítette azt, már éreztük, nagy a baj: Hižničenko még lyukat rúgott ugyan, a túloldalon viszont Roman Murtazajev robbant be, és helyezett két lépésről a hálóba. 0-1!

A kijózanító pofon csak a szurkolókra hatott ébresztőleg, ugyanis négy perc múlva már kétgólos fór állt Kazahsztán neve mellett az eredményjelzőn.

Egy jobb oldali bedobás után Sejdahmet cselezgetett az alapvonalnál, középre adott, ahol Elek csak néhány méternyire tudta kispárgázni a labdát… természetesen éppen Baktijar Zajnutdinov elé, aki köszönte szépen, és 10 méterről bevarrta azt a rövid sarokba. 0-2!

Utoljára talán Jugoszlávia ellen kezdtünk így az Üllői úton, ezért szinte feljajdult a Groupama Aréna közönsége. Füttyszó is harsant - a szurkolók nem akarták elhinni, amit látnak.

Ráadásul az ellenfél egyáltalán nem tűnt erősnek, sőt… közepes képességű futballisták egész sora alkotta, akik - bár próbáltak egyérintős, modern focit játszani - jól láthatóan küzdöttek a labdával, összjátékuk pedig meglehetősen pontatlan volt.

A fő baj azonban, hogy a mieink még ezt a teljesítményt is alul tudták múlni. Védelmünk már a legelejétől kezdve átjáróháznak bizonyult, támadásainkból pedig mind az ötlet, mind a jó kivitelezés hiányzott.

A két bekapott gól után azért kicsit összekapta magát a nemzeti tizenegy, és főleg Dzsudzsák valamint Nikolics vezérletével megpróbált erőből eljutni a vendégkapu elé. Szintén nagyon hajtott a Kazahsztánban játszó Kleinheisler is, bár az ő teljesítménye meglehetősen hullámzott az egész mérkőzés folyamán.

A 21. percben azért adott egy remek gólpasszt, miután Dzsudzsák gyorsan elvégzett szabadrúgásával elment az alapvonalig, okos visszagurítását pedig Szalai Ádám egyből a hosszú alsó sarokba belsőzte. 1-2.

Rögtön a középkezdés után pedig remekül ugratta ki Nikolicsot, akit Postnikov csak lerántani tudott - nem teljesen utolsó emberként, ezért megúszta egy sárga lappal.

Na, végre valami!

A szabadrúgást Dzsudzsák végezte el, de 26 méterről gyatrán a kapus kezébe csavart.

A 30. percben újra Dzsudzsák-Nikolics akció: a szélsőnk remek ütemben löbbölt a jobb oldalon megiramodó támadónk elé, aki a leshatáron lépett ki, a tizenhatoson belülre érve csinált még egy jó cselt is, de közeli lövése elakadt az ötösre kivetődő Erićben.

Egy perccel később Ugrai próbálkozott egy 25 méteres szabadrúgásból, de lövése egy védőn megpattanva a kapu mellé hullott.

A szöglet után megint ő kevergetett a bal oldalon, végül távolról megcélozta a rövid alsó sarkot, de közepesen erős lövésére könnyedén leért a kapus, és elcsípte a labdát.

De ezek már végre futballra emlékeztető megmozdulások voltak, és nem a kazahok mutatták be. Ez is valami… de mélyről indul az év…

Sajnos azonban a mieink lendülete ezzel kissé elfogyott, és miután már azt hittük, az ellenfél képtelen megújulni, és már csak kibekkelni próbálja a meccset, változott a kép.

A 38. percben Islamhan jobb oldali beadását Postnikov három védőnk gyűrűjéből nem sokkal fejelte a bal alsó sarok mellé. Figyelmeztető jel volt, nem tanultunk belőle.

Ugyanis a következő percben Beisebekov hosszan előrevágott labdáját Bese egyszerűen átengedte Murtazajevnek a bal oldalon, aki középre húzott, átpasszolta azt a túloldalon érkező Erkebulan Sejdahmetnek, és az alig 18 éves fiatalember dörzsölt profikat megszégyenítő higgadtsággal passzolt a lábak és Gulácsi között a hálóba. 1-3.

A kazah tiki-taka már sok volt a szurkolóknak, akik heves fújolásba, „k.rva gyengézésbe” és „Dárdai Palizásba” kezdtek. Játékosaink pedig még görcsösebbé váltak, mint azelőtt - már az egyenlítés is reménytelenül távolinak tűnt, nemhogy a szép bemutatkozás!

A 43. percben Kleinheisler előtt csillant fel a lehetőség, miután egy szabadrúgást éppen elé fejelt ki röviden Somko. Középpályásunk a kígyótér előtt lendült neki a lövésnek, de úgy találta el a labdát, hogy az kifelé kanyarodott, és végül bedobás lett belőle a bal oldalon. Hű lenyomatát adva az első félidőnknek…

Ráadásul a bedobásból kontrát vezettek a kazahok - Murtazajev simán felcipelte a játékszert a bal oldalon, majd befelé húzott vele, távoli, pattogós lövését azonban Gulácsi könnyedén szedte fel. Hű lenyomat volt ez is.

Nem éppen optimista hangulatban fordulhattunk tehát, és a pályáról leballagó játékosokat szitkok és füttyszó áradata kísérte az öltözőbe. Nagy kérdés volt, hogy meg lehet-e menteni ezt a meccset a második félidőben, vagy mit tud egyáltalán tenni a válogatott, hogy ne egy arcpirító eredményt érjen el?

Se küzdelem, se játék, se eredmény

A szünetben csak a mi kapitányunk cserélt, nem is keveset, mindjárt hármat: Bese helyére Lovrencsics Gergő, Botka helyére Hangya Szilveszter, Ugrai helyére pedig Németh Krisztián állt be.

A 47. percben Kleinheisler sárgult be, miután lerántotta a balszélen elszáguldó Murtazajevet.

Aztán sokáig nem történt semmi érdemleges. A magyar válogatott mintha nem akart volna támadni - folytatódott az első félidei vesszőfutás, pontatlan ívelgetés. A kazahokat meg ugyebár semmi sem sürgette.

Az 54. percben aztán Otigba is megkapta a maga lapját, mivel szabálytalanul vetett véget egy vendégkontrának: a felezővonalnál Sejdahmetet öklelte fel, majd kicsit arrébb Hižničenko lábára lépett rá.

És hogy vendégeink is törlesszenek, arról Beisebekov gondoskodott, aki Kleinheislernek lépett oda elég csúnyán egy általa elvégzett bedobást követően.

Szerencsére ezt követően kicsit csillapodtak az indulatok, és több lap már nem is esett a mérkőzésen. Sajnos azonban jó darabig a játékban sem pörögtek fel a mieink.

Egy óra elteltével újoncot avatott a vendégek szövetségi kapitánya, a bolgár Stanimir Stojlov: Sejdahmet helyére Jurij Percuh állt be.

A 63. percben végre valami történt. Már bő negyedóra eltelt a játékból, mindenféle magyar helyzet vagy komolyabb próbálkozás nélkül, amikor Lovrencsics beadására végre érkezett Elek, de futtából jó 10 méterrel fölé stukkolta a labdát.

Nincs rá jobb szó, éppen olyan reménytelennek nézett ki a mieink futballja, mint ez a próbálkozás. Céltalanul és pontatlanul ívelgették előre a játékszert a mieink, amit Szalai vagy nem tudott megtartani, vagy nem fejelt le jó helyre. De nem vettük sokkal több hasznát ekkor már Dzsudzsáknak sem, aki hol elcselezte, hol egyszerűen eladta a labdát.

Ezért is volt megdöbbentő, hogy a 68. percben a semmiből szépíteni tudtak a mieink. Hangya és Németh kevergetett a bal oldalon, végül az előbbi beadását fejelte ki röviden egy kazah védő, Németh Krisztián pedig - úgy, ahogy jött - a tizenhatos bal csücske közeléből bezúdította a labdát a hosszú sarokba. 2-3.

Egyszerre visszatért a mieink támadókedve, és hirtelen úgy nézett ki, hogy túl sok időt kellene kihúznia a vendégcsapatnak, hogy győztesen hagyhassa el a pályát.

Azonban a magyar szépítést nem követték újabb helyzetek, így a vendégek is megnyugodhattak, és visszatérhettek a higgadt adogatáshoz.

Németh gólja után rögtön Pintér Ádám érkezett Elek helyére, majd kisvártatva Pátkai Máté váltotta a sárga lapos Kleinheislert.

A másik oldalon Zajnutdinov helyett Magomed Paragulgov állt be, majd a 76. percben kettős csere következett: nálunk Nikolics hagyta el a pályát, hogy a helyén Böde Dániel kapjon lehetőséget, a kazahoknál pedig Hižničenkót Erkebulan Tungišbajev helyettesítette a folytatásban.

A meccs meg közben csordogált, a játék pedig botrányos színvonalúvá süllyedt. Az ügyesen kombináló, de labdával feltűnően botladozó vendégcsapat kedvére passzolgatta ki széltében-hosszában a mieinket, akikben már a tűz sem pislákolt… Úgy tűnt, mintha egy szalondöntetlent látnánk, amelyen az eredmény mindkét csapatnak megfelel.

A 82. perc is inkább kínos volt mint reménykeltő: Németh balról jövő beadását a messzire kifutó Erić kiöklözte, a tizenhatoson kívülre hulló játékszert pedig Lovrencsics küldte rá kapásból - majdhogynem a labdafogó háló fölé.

A kazahok további cserékkel múlatták az időt. A 84. percben Kuat helyett Eldos Ahmetovot, a 88.-ikban pedig Murtazajev helyett Gafuržan Sujimbaevet küldte pályára a szövetségi kapitány.

A legvégén még megpróbálkozott valamiféle huszáros hajrával a nemzeti tizenegyünk - pontosabban néhány olyan játékos, aki nem egyezett még ki azzal, hogy idehaza vereséget szenvedjen a kazah együttestől.

Már az utolsó percben jártunk, amikor Beisebekov röviden kifejelt labdáját Pátkai gyűjtötte be a kígyótéren, egy csellel elküldte a rárontó embert, de lövése sajnos lelassult egy közbelépő védőn, és így Erić kezébe hullott.

A 94. percben még egy - megunhatatlan - kazah csere; Islamhan ballagott le, Dmitrij Mirošničenko pedig beszaladt a játéktérre.

A jelenet után Dzsudzsák végezhette el a mérkőzés utolsó szabadrúgását - nem is rossz helyről, kissé jobbról, mintegy 24 méterről. Lendületes nekifutás után hajszálpontosan Erić kezébe csavarta a labdát.

Nem sokkal ezután véget is ért a mérkőzés, amire nem könnyű jelzőket találni. Fogalmazzunk úgy, hogy nem sikerült jól Georges Leekens bemutatkozása, és a válogatott játékán nemcsak komoly szakmai, hanem motivációs problémák is mutatkoztak.

Az andorrai produkció hazai megismétlése után nehezen lehetett egy felívelő korszak kapujába képzelni magunkat, mindenesetre bíztunk abban, hogy a néhány nappal későbbi, Skócia elleni felkészülési mérkőzés ennél jobb lesz.