aze - hunAzerbajdzsán - Magyarország

Idegesen, kapkodva, kifejezetten zaklatottan kezdett a magyar válogatott. Ez azért volt bosszantó és érthetetlen is egyben, mert az azeriek a várakozással szöges ellentétben mintegy nekünk ajándékozták a nyitó perceket, nemhogy nem estek nekünk, de egyenesen visszavonultak a kapujuk elé, s rutinosan kivártak.

Ahogy teltek a percek, úgy vált teljesen világossá, hogy (hihető vagy sem…) két közel egyforma tudású együttes van a pályán, amelyek közül bármelyik lehet a végső győztes… A hazaiak lendülete is alábbhagyott némileg, próbálkozásaik jobbára egyéni kiugrásokra, és a Szulejmanovot segítő néhány játékosra korlátozódtak.

A mieink nem bírtak olyan technikai fölénnyel, hogy ez alapvetően határozza meg a játék képét, csak nagyon nehezen találtunk rá saját ritmusunkra, amikor pedig már-már úgy látszott, hogy sikerül, a fürgeségben verhetetlen kék-fehér csíkosok törték meg lendületünket.

Bizony kevesen gondoltunk volna arra, hogy az utolsó negyedóra a magyar csapat örömjátéka jegyében zajlik majd, amiből persze nem kell azt a következtetést levonni, hogy szemkápráztató futballal kábítottuk el az ittenieket, csak azt, hogy válogatottunk nagyobb tudása ekkor már minden tekintetben megmutatkozott.

Nemzeti SportAz azeri „évzárón” jelesre vizsgáztunk (1996. november 11.)