Nagyot harcoltunk a belgákkal, de nagy pofont is kaptunk tőlük

2026. június 26.  |  Szerző: Végh András

Bevallom, ezt megkönnyeztem. Fájt a kiütés.

Pedig óriási büszkeség volt elmondani, hogy 1972 után újra Európa-bajnokságon van a nemzeti tizenegyünk, és 1966 után(!) – azaz fél évszázad elteltével – továbbjutott a csoportkörből valamilyen tornán.

Bizony, még belegondolni is ijesztő: a Benéék brazilverése utáni szovjetek elleni bosszantó 1-2 volt az utolsó alkalom, hogy továbbmentünk a négyesünkből.

Egészen 2016. június 26-áig. Tudtuk persze, hogy a belgák az esélyesek, nem is fűztünk nagy elvárásokat ehhez az Eb-nyolcaddöntőhöz. De mégis, amikor ott van az ember csapata, hatalmába keríti az étvágy; a „mi lenne, ha…”

Az előjelek sem voltak túl kedvezőek, ugyanis a bemelegítésnél kiderült, hogy Kleinheisler sérülés miatt nem játszhat – őt Pintér Ádám pótolta, aki nem ugyanaz a kaliber, még csak nem is támadó középpályás.

Megfogyva bár, de nem megtörve mentek hát csatába a mieink. A belga „aranygeneráció” akkoriban a fénykorát élte (két évvel később bronzérmesek lettek a vb-n), és Lukaku, De Bruyne, Hazard, Meunier és a többiek ellen még a nálunk sokkal erősebb együtteseknek sem volt könnyű dolga.

A félelmetes ellenfél már az első tíz percben megsorozta Király kapuját, és sajnos egy szabadrúgásból megszerezte a vezetést is Alderweireld fejese révén.

A belgák kicsit fellélegeztek, Storckék pedig egy nagyot fújtattak… ez megvolt, akkor most próbáljuk megnehezíteni a klasszisok dolgát!

Leginkább Lovrencsics és Dzsudzsák távoli lövéseiben bízhattunk, meg abban, hogy Király minél tovább meccsben tudja tartani a mieinket. A két szélsőnknek a félidő vége felé voltak is igencsak ígéretes próbálkozásai – sajnos egyik sem akadt be, de megúsztuk hátul is, így maradt a reménykeltő 0-1.

A folytatásban hasonló menetrend szerint zajlott a mérkőzés – annyi különbséggel, hogy nálunk Szalai Ádám is feliratkozott a belga kaput veszélyeztetők közé. Egy óra játék után kiegyenlített képet kezdett ölteni a meccs, és éreztük: eljött a momentuma a magyar válogatottnak – ha most nem sikerül egyenlítenünk, később sem fog!

Volt is lehetőségünk rá: Pintér távoli lövését Courtois bravúrral ütötte ki a léc alól, majd nem sokkal utána Juhász egy szabadrúgást vett mellre, és csak kevéssel küldte a labdát a bal alsó sarok mellé.

Ezzel el is lőttük a puskaporunkat. A 76. percben beállt Michy Batshuayi, és két perccel később Hazard középreadását bebelsőzte Király kapujába.

És itt következett Bernd Storck egyik talán legvitathatóbb húzása: kitámadásra ösztökélte a mieinket, és legstabilabb védőnk, Juhász helyére Bödét küldte pályára.

Rohamoztunk is becsülettel, de eredménytelenül; viszont ezzel teret nyitottunk hátul a szélvészgyors belga támadóknak, és előbb Hazard szólózta végig a pályát, majd a csereként beállt Carrasco is lőtt nekünk egy kontragólt. 0-4.

Tény, hogy a másik oldalon is akadt két nagy védése Courtois-nak, de az eredmény mélyütéssel ért fel. Megszorongatni sem tudtuk végül Belgiumot, bár a meccs nagy részében volt némi esélyünk a hosszabbítás kicsikarására.

Ám valljuk be: az ellenfél klasszisokkal volt jobb, a fejetlen kitámadás miatt pedig a saját késünkbe szaladtunk bele. A második után egy percen belül jött a harmadik belga gól, ami eldöntött mindent – akkor már nem számított, hogy Szalai és Elek lövését bravúrral kellett védenie az ellenfél kapusának.

Ambivalens érzések árasztottak el a meccs után. Egyrészt örömmel töltött el, hogy a mieinknek szoríthattam végre egy vérbeli ki-ki ütközetben – másrészt viszont 4-0-ra kikapni mindig fájdalmas dolog.

Összességében egy rossz szót nem érdemelnek a 2016-os Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott tagjai – de a búcsú lehetett volna kevésbé megrázó.

Kapcsolódó mérkőzések

• Magyarország - Belgium (2016. június 26.)