HUN - FIN
2026.06.05
Még 36 nap
HUN - FIN
2026.06.05
Ünnepre, kupagyőzelemre készült ország apraja-nagyja, a legfiatalabb szurkolóktól a főúri méltóságokig. A vendégek új taktikája azonban gyilkosnak bizonyult.
Az 1927-es Európa-Kupa döntőjére készült a két válogatott, és mi játszhattunk idehaza. Az „odavágón”, Rómában csak 4-3-as vereséget szenvedtek a mieink, így minden reményük megvolt arra, hogy az Üllői úton sikerül visszavágni az olaszoknak, és megnyeri a sorozatot.
A korabeli Nemzeti Sport azonban már a kezdőrúgás előtt óva intett a túlzott bizakodástól:
A két csapat pályáralépésekor az első pillanatra szembeszökött, hogy az olasz együttes tagjai ugyancsak érezhető kondíciófölényben vannak. A magyar fiúk is többnyire szép szál legények, jól megtermett játékosok, mégis lényegesen kevesebb erőt, kisebb súlyt képviselnek, mint az olaszok. [...] A védelemben, a halfsorban pedig mindenki hatalmas erejű, jól megtermett s duzzad az egészségtől, trikót feszítő izomzattal rendelkezik.
De a lap munkatársai a kilencven perc után már nem csak a testfelépítésben láttak lényeges különbséget:
A mérkőzésnek nem volt stílusa, mert az új, még kiforratlan, de a jövő útját mutató olasz játékmodor éppen a középeurópai futball korhadó várát égette fel.
A „jövő útját mutató olasz játékmodor” a korszak legjobb válogatottját jelentette: két világbajnokságot nyert zsinórban az azúrkék mezes alakulat a legendás szövetségi kapitány, Vittorio Pozzo irányításával.
Az olasz csapat érdekes taktikával játszotta végig a játékot. Nem a támadás szorgalmazása volt legjellemzőbb tulajdonsága, hanem az, hogy az ellenfél játékát megbénítsa. A védelme volt az, amely a mérkőzést megnyerte, amelyen az egész csapat játéka nyugodott
fejtegette a Nemzeti Sport.
Ez még nem a híres catenaccio volt, de ekkorra egyre többen már felismerték, hogy a szilárd védekezés legalább olyan fontos, mint a heves támadás. Ezt a stratégiát alkalmazta ellenfelünk is az Európa-Kupa „döntőjében”, és ezzel bizony legyalulta a mieinket. Az olaszok korszerűbben, kitartóbban fociztak, és a második félidőben nyolc perc alatt négyszer(!) találtak be Aknai hálójába. A 0-5-ös végeredmény mindenkit sokkolt, a díszpáholyban ülő kormányzói családon át az ország távoli szegletében rádiót hallgatókig.
Ugyanis nemcsak a vereség volt történelmi, hanem az a tény is, hogy ez volt az első magyar mérkőzés, amit élőben közvetítettek!
A korabeli újságírás egyik legnagyobb alakja, Pluhár István volt a kommentátor. Az Üllői úti pálya egyik padláshelyiségében állították fel a rögtönzött stúdiót, Pluhárnak pedig csak annyit mutattak meg, hol a mikrofon, amibe beszélnie kell.
Előzőleg Schwing úr elmesélte nekem, hogy ő nem tudja, mit kell majd nekem mondanom, mert életében először van focimeccsen
írta egy memoárjában Pluhár.
Érdekesség, hogy a kommentátor maga is szerepelt címeres mezben, méghozzá jobbszélsőként két 1921-es mérkőzésen. Maga a rádióadás jól sikerült – az utódok által játszott meccsel ellentétben. Szomorú memento, hogy a szurkolók először egy ilyen összeomlást hallgathattak meg élőben, szerte az országban.
Meg is indult az össznépi sopánkodás, hogy merre tart a magyar futball. Tegyük hozzá, a válogatottunk nyolc évvel később vb-döntőn szerepelt, éppen Olaszország ellen. Micsoda különbség Irapuatóhoz vagy a jugók elleni pótselejtezőhöz képest!