Egy évszázaddal ezelőtt született Buzánszky Jenő

2025. május 3.  |  Szerző: Végh András

Bár Buzánszky neve Doroggal forrt össze, az ország egy másik pontján, Újdombóváron látta meg a napvilágot 1925-ben. Egész gyermekkorát a tolnai városban töltötte – vasutasnak tanult, és a helyi, MÁV által támogatott klubban kezdett futballozni.

Felnőtt szinten már egy komolyabb csapatban, a Pécsi VSK-ban kezdte meg a pályafutását, de alig egy évvel később, 1947-ben már lecsapott rá a Dorogi Bányász.

Védő létére rendkívül gyors volt, és ami még inkább kiemelte az átlagból, hogy korát megelőzve kifejezetten aktívan részt vett a támadásokban, és pontos labdákkal szolgálta ki a csatársort. Ez nem meglepő, hiszen egykor Buzánszky Jenő centerként játszott, és pályája kezdetén ő maga is ontotta a gólokat.

Az Aranycsapat tagjaként

A válogatottban 1950-ben, egy Bulgária elleni, idegenbeli barátságos mérkőzésen mutatkozott be, és a következő év novemberétől kezdve kirobbanthatatlanná vált. (Az MTK-s Kovács Józsefet szorította ki a kezdőből.) Ekkor már Puskás, Hidegkuti, Grosics, Czibor, Bozsik és több más Aranycsapat-tag a válogatottban szerepelt.

Elképesztő sikereket élhetett át. Komoly szerepe volt az Aranycsapat többéves veretlenségi sorozatában, amelyet csak a balul sikerült berni döntő szakított meg.

Helsinkiben Olimpiai címet ünnepelt a csapattal, a következő évben az Európa-Kupát nyerte meg, 1954-ben pedig a magyar válogatott összes világbajnoki mérkőzését végigjátszotta.

Az elveszített döntő után is szinte megszakítás nélkül számítottak rá az Aranycsapat stabil ketteseként egészen 1956 nyaráig.

Logikus lenne azt gondolni, hogy a Kazal becenevet a vezetéknevéből (Buzánszky -> búza -> búzakazal) kapta. Pedig nem ez az eredete, hanem a kinézetbeli hasonlóság közte és az ötvenes években igen népszerű Kazal László komikus között.

Szakvezetőként is hűséges maradt a megyéhez

1960-as visszavonulása után a Dorogi Bányász edzője lett, és az 1962-63-as szezonban vele érte el története legjobb helyezését a klub: negyedik lett az élvonalban, ráadásul csak gólkülönbséggel maradt le az Újpesti Dózsa mögött.

Buzánszky ezután felváltva irányította az Esztergomi Vasast és a dorogi csapatot, majd a nyolcvanas évek közepétől a megyei labdarúgó szövetség elnökhelyettese, később elnöke lett. Nevét a Dorog FC stadionja viseli.

2015 januárjában hunyt el, alig néhány hónappal régi jó barátja, Grosics Gyula halálát követően. Az Aranycsapat két egykori játékosa évekkel élte túl a többieket, és gyakran hívták meg őket együtt különféle eseményekre, mint a legendás tizenegy utolsó élő képviselőit.

Így voltak ott 2004-ben Kaiserslauternben is, ahol a berni döntő ötvenéves évfordulóján találkoztak egymással az egykori ellenfelek. Talán némi vigaszt nyújtott Buzánszkynak és Grosicsnak, hogy – a papírformát teljesen felborító módon – győzni láthatták a magyar válogatottat a német ellen.

Köszönünk mindent Buzánszky Jenőnek, amit a magyar labdarúgásért tett. Emlékét örökre megőrizzük.

Kapcsolódó személyek

• Buzánszky Jenő