hun - croMagyarország - Horvátország

Szembetűnően az is kirajzolódott, hogy Proszinecskiék jókora magassági és erőfölényt tudhattak magukénak, s mivel a labdát is jó barátjukként kezelték, a párharcokból többnyire ők kerültek ki győztesen. A magyarok, mesterüket jottányit sem cáfolva, nagyon bátran, harcosan vetették magukat a küzdelembe, szabályos eszközökkel azonban elvétve arattak csak sikert. Szerencsénkre a cseh játékvezető jól tűrte játékosaink cselgáncsból „honosított” fogásait.

Szimpatikusabb lett volna, ha a mieink a feltűnően agresszív, már-már durvának mondható harcmodort gyors labdajáratással, pontosabb passzokkal, több mozgással helyettesítik, még ha a nagy melegben könnyen fáradó együttesünknél mindez kockázatosnak is tűnhetett.

A horvátok – cserékkel alaposan felfrissített – együttese megrázta magát, s innentől kezdve már nem engedte ki kezéből a játék irányítását. A vendégek ekkor már jobban megbecsülték a labdát, s az indításoknál nagyon figyeltek a lesre futásra. Aztán, ahogy az már érett, fordítottak a vendégek.

A magyar csapat tavaszi nagy menetelése során immár másodszor ért el döntetlent, s bár a „pontszerzés” hazai pályán történt, mégis jó eredményként könyvelhető el, merthogy az ellenfél kiváló erőkből álló – de csapatként még nem igazán funkcionáló – válogatott volt.

Nemzeti SportKurázsi már volt… (1994. május 19.)