eng - hunAnglia - Magyarország

A magyar csapat sokkal többet nyújtott a vártnál, a reméltnél, és ez igaz még akkor is, ha a középpályán nem igazán tudtuk megtartani a labdát, „előre játékunk” gyakorlatilag elhanyagolható volt, védekezésben azonban most először felvillant valami olyan tudatos, összehangolt munka, amelyet m ár nagyon régen hiányoltunk a nemzeti tizenegy produktumából.

Érezhették a derék angolok, hogy nagyon sovány az a játék, amellyel eddig a közönségüket igykeztek szórakoztatni, mert az utolsó fertályórára „olaszos” hajrát nyitottak. Egyszeriben gyorssá, pergővé, esetenként, pontosabban momentumonként még akár szellemesnek is mondhatóvá vált a játékuk.

Az erővel együtt csökkenőben volt a magyar játékosok figyelme, hiszen kottázható és éppen ezért kivédhetőnek tetsző szabadrúgás-kombináció után találtak be újra az angolok a magyar kapuba. Félő volt, hogy ez a gól még inkább összeroppantja Csank János csapatát, s ha az angolok ugyanazzal a vehemenciával futballoznak tovább, akkor a végére még nagyobb lehet a különbség a két válogatott között.

A lefújáshoz közeledve a játék „elcsendesedett”, szükségeltetett az is: ekkorra már alaposan felhígultak a csapatok. […] Persze lehet: vendéglátóink túl elégedetté váltak, s így fordulhatott elő, hogy m ár-már példátlan módon a magyarok is eljutottak a kapuig, sőt egy Illés-keresztbelövés, ha „halványan” is, de gólt sejtetett.

Nemzeti SportMi is kellettünk a „csodához” (1996. május 19.)