urs - hunSzovjetunió - Magyarország

Már a legelején borult a haditerv

Lendületesen kezdte a mérkőzést a magyar válogatott - mindjárt a 2. percben Rákosi vállalkozott lövésre, de távoli bombája egy védőről a kapu mellé pattant. A szögletet is ő végezte el, a kifejelt labdát pedig Szepesi bombázta nagy erővel, de veszélytelenül a bal felső sarok mellé.

Aztán a másik oldalon egy kisebb riadalom borzolta a kedélyeket, ugyanis Mátrai Baniševskij elől engedte ki a játékszert az alapvonalon, de a lendülettől kifutott a pályáról, és beesett a kapu mögötti elválasztó árokba. Kisebb csődület támadt körülötte - szerencsére a magyar védő épségben kimászott onnan, és folytatni tudta a játékot.

Az 5. percben azonban jött az igazi hideg zuhany. Egy bal oldali szöglet után Porkuân kapta vissza a labdát, élesen megcélozta a rövid alsó sarkot, ahová Gelei leért, ám kifejtette a játékszert, éppen Igor' Čislenko elé, aki Rákosit megelőzve szinte a gólvonalról lőtt a hálóba. 0-1.

Ezzel máris borult a haditervünk: a mieinknek futniuk kellett a pénzük után, és becsületükre legyen mondva, meg is tették. A játékuk azonban sajnos - finoman szólva - akadozó volt.

Még csak a 9. percben jártunk, amikor egy röviden kifejelt labdát Szepesi gyűjtött be a tizenhatos bal csücskénél, a balján meginduló Rákosi Gyula elé emelt, ő pedig lendületből, igen éles szögből tüzelt. Óriási erejű lövését Jášin bravúrral tolta fölé.

Rögtön ezután a gólszerző Čislenko kapott labdát a jobb oldalon, befelé húzott, de gyatra lövése nem veszélyeztette a rövid alsó sarkot.

Az ellentámadásból Rákosi ívelt balról hosszan előre, a tizenegyes pont környékén pedig Albert Flórián emelkedett, és Voronint túlugorva csúsztatta meg a labdát, de méterekkel a bal kapufa mellé.

Sajnos ezzel el is apadt a puskaporunk egy jó időre. A szovjetek kőkemény emberfogást alkalmaztak, így minden támadónk nyakán lihegett valaki, labdavesztéseik pedig veszélyes kontrák lehetőségét hordozták magukban. Ezeket néha a leghátsó emberünk állította meg, néha az ellenfél utolsó passza ment félre. Szerencsére a lescsapdánk legalább jól működött.

Az előreívelt, előrelőtt labdáink gyakran pontatlanok, olykor céltalanok voltak, hamar fennakadtak a falat alkotó szovjet védőkön.

A 27. percben Sipos lövése törte meg a csendet, de védőnk 30 méteres, távoli kísérlete jócskán a jobb alsó sarok mellett gurult el.

A 32. percben Husainov szerelt szép becsúszással a kezdőkörben, majd a balszélre kihúzódó Malofeevet indította. Ő egy csellel befelé ment el Mátrai mellett, majd lövésre készítette le a labdát az addigra felérő Husainovnak, a középpályás azonban „eltörte azt”, és csúnyán a bal alsó sarok mellé küldte.

Nem sokkal később ismét Sipos tört előre egy legurított szabadrúgás után, és mivel senki sem támadta, 24 méterről megcélozta Jášin kapuját. Lövése életerős és éles volt, azonban a szovjet hálóőrnek nem okozott gondot - simán „elnyelte” azt.

Legnagyobb lehetőségünk a 38. percben adódott, amikor szabadrúgáshoz jutottak a mieink mindössze 22 méterre az ellenfél kapujától. Albert röviden Bene Ferenc elé gurított, akinek a lapos, bal alsó sarok felé tartó lövését Jášin bravúrral tudta csak szögletre ütni.

A 43. perc eseménye viszont már egyenesen vérfagyasztó volt… A szovjetek is szabadrúgást végezhettek el a tizenhatostól balra: Porkuän éles beadására Malofeev teljesen szabadon érkezett, közelről azonban a keresztlécre fejelte a labdát a rövid felső saroknál, majd védőink felszabadítottak.

Ahogyan telt az idő, egyre inkább szárnyaszegett és tanácstalan benyomást keltett a magyar válogatott, mintha nem volna szellemi vezére. Játékosaink - tervszerű összjáték híján - egyénieskedni kezdtek, ami a szovjet védőkkel való szélmalomharcba fúlt.

A félidő vége felé a légkör is egyre feszültebb lett, mert sok apró tüskét szúrtak egymásnak oda a játékosok. Az izgalmakat végül már a labda sem bírta - egyszerűen fogta magát, és kidurrant.

Nagyon kellett a változtatás a folytatásra, ugyanis az ellenfél sikerrel fojtotta meg a mieink akcióit, és félő volt, hogy ezzel a talált góllal a továbbjutást is ki fogja harcolni.

Az elkeseredett küzdelemben hiánycikk maradt az ötletesség

Ha lehet, a második félidő még rosszabbul kezdődött, mint az első. Egy ártatlannak tűnő szabadrúgás a bal oldalról, és máris kettő-nulla…

Husainov fejmagasságban ívelte át a labdát a túlsó kapufához, ami akadálytalanul jutott el Valerij Porkuânhoz, ő pedig 1 méterről a hálóba lőtt. 2-0!

Hideg zuhanyként érte ez a mieinket, és rögtön visszanyomta a víz alá. Kétségbeesett darálás kezdődött, de játékunk semmivel sem volt jobb, mint az első félidőben: céltalan, ötlettelen ívelgetésekből, pontatlan passzokból, labdára csavarodásból és a védőkkel való közelharcból állt.

Percekig nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel, de a csapat tudta, hogy váltania kell - nem mehet minden tovább úgy, ahogyan addig, mert leperegnek a hátralévő percek, és csomagolhat a társaság.

Az 54. percben mégis a szovjetek veszélyeztettek újfent, de a Mátrai kósza előreadását lefülelő Szabó József középre tartó, lapos lövése nem tornásztatta meg Geleit.

Az 58. percben azonban megcsillant a remény, mert végre egy támadásunk gólhelyzetet eredményezett! Mészölyt ívelt előre a jobbösszekötő helyén feltűnő Bene Ferenc elé, aki előbb érte el a labdát Šesternëvnál, és az ötös csücskéből, a kivetődő kapus felett a hosszú alsó sarokba perdített. Már csak 2-1.

Bene gólja némileg visszahozta a hitet, hogy még ezzel a játékkal is lehet gólt találni. Jöttek is a magyar helyzetek zsinórban, de a kapkodás, a görcsösség sajnos megmaradt.

A 61. percben Jášin a jobbszélre adta ki a labdát, Danilovot azonban Bene szerelte - kár, hogy távolról, éles szögből rögtön ellőtte a labdát, jócskán a kapu fölé.

Nem sokkal utána a támadásokhoz aktívan fellépő Mészöly indult meg előre, de távoli, lapos lövése nem pattant ki a kapusról a gólra éhesen érkező Albert elé.

A 66. percben pedig már valóságos tüzijátékot rendeztünk a kapu előtt - eredmény nélkül…

Rákosi ívelt át a bal oldali kapufánál álló Mészöly elé, aki mellel levette a labdát, de 6 méterről az elé ugró Porkuânt találta telibe. Képtelenek voltak tisztázni a szovjetek - Bene magas, jobb oldali beadását Voronin fejelte ki az ötösről, Szabó mentett a lábát lendítő Rákosi elől, majd már a tizenhatoson kívül Albert csúsztatott a balján álló Szepesi Gusztáv elé, akinek a jobblábas kapáslövése csak egy kevéssel a jobb alsó sarok mellett hagyta el a pályát.

Néhány perccel később Szepesi magasan középre emelt labdáját Mészöly küldte ollózva kapura - a mozdulat szép volt, de a bőrgolyó veszélytelenül hullott a jobb kapufa mellé.

Ekkor már egyértelműen a mieink domináltak. A szovjet csapat a kontrák lehetőségét is feladta, és inkább csak előrevagdosta a labdákat, de ezeket Mátraiék rendre lefülelték, és szakmányában küldték vissza. A baj az volt, hogy rendszerint pontatlanul; a tizenhatos körüli falból mindig kinyúlt egy szovjet láb, fej vagy más testrész, amivel elsodorták a mieink elől a labdát, és így Benéék technikája nem tudott érvényesülni.

Játékunk is valamelyest folyamatosabbá vált ekkor, de csak az ellenfél tizenhatosáig tartott a tudomány. Ott megtört a lendület, közelharc alakult ki, és ezeket a csatákat rendre az ellenfél védői nyerték meg.

A 78. percben Rákosi beívelését Ponomarëv felfejelte, Albert a balján álló Farkashoz csúsztatta, ő pedig lekészítette lövésre a 10 méterre lévő Szepesi Gusztávnak. A védő azonnal tüzelt, de ketten is a labda útjába vetődtek, így az róluk szögletre vágódott.

Rögtön ezután Nagy adott be laposan jobbról, Bene tovább perdítette a játékszert, Rákosi pedig az ötösön tiszta helyzetben lyukat rúgott… ez a momentum jól jellemezte a mieink játékát: remek előkészítés botrányos befejezéssel. Ráadásul úgy, hogy Rákosi a mieink legjobbjai közé tartozott ezen a mérkőzésen!

Elképesztő sebességgel peregtek a percek, már a 81.-ben jártunk, amikor hirtelen kiszabadult a szorításból a szovjet válogatott, és egy hosszú keresztlabdával Baniševskij lépett ki a jobb oldalon. Az alapvonalnál érte el a játékszert, kicselezte Mátrait és Sipost is, végül már szemből, közelről lőhetett, de az utolsó pillanatban Mátrai blokkolni tudott. Az akció végül egy szabadrúgással zárult, amit Čislenko bombázott 24 méterről csúnyán a kapu fölé.

Az ellentámadás után aztán a mieink is szabadrúgáshoz jutottak, méghozzá igen jó helyről - 22 méterre a kaputól. Sipos remekül, félmagasan csavarta el a labdát a kapu bal oldala felé, de Jášin résen volt, és hatalmas vetődéssel hárított. Ez volt talán az egyetlen ígéretes lövésünk a gól után eltelt időszakban.

A mérkőzés végére sajnos elfogyhatott a szufla is, mert a magyar rohamok elcsendesültek. A szovjetek egyre jobban megtartották a labdát, egyre ügyesebben húzták az időt - szabadrúgásokat harcoltak ki, és féken tartották a magyar csapatot.

A 87. percben egy szöglet után Szabó József jobbról tüzelt magasan a kapu fölé, de ennek a lövésnek már szinte időhúzó jellege volt.

Aztán elérkeztünk a 91. percbe, amikor szintén ő fülelte le Szepesi előreadását, majd távolról ellőtte a labdát a túlsó sarok felé - hevenyészett próbálkozása méterekkel a jobb kapufa mellé szállt.

Nem sokkal ezután Juan Gardeazabal játékvezető véget is vetett a mieink szenvedésének. Ezt a meccset talán akkor sem nyerjük meg, ha még egyszer kilencven percig tart.

A brazilok ellen mutatott teljesítményt ugyanis sajnos nem sikerült megismételni, igaz, az ellenfél stílusa is teljesen más harcmodort kívánt volna meg, mint amit Alberték nyújtottak.

Akarat és elszántság jellemezte a mieinket, jó játék sajnos ezúttal nem, így a vereség törvényszerű volt. A szovjet válogatott két „talált” góllal - és kőkemény védekezéssel - megnyerte a mérkőzést, és ezzel kiejtette Magyarországot a világbajnoki negyeddöntőben.