and - hunAndorra - Magyarország

Csapnivaló kezdés, értékelhetetlen játék

Mindenképpen nyernie kellett (volna) ahhoz a magyar válogatottnak, hogy két vereség után egyáltalán életben tartsa a reményét arra, hogy elcsípi a második, továbbjutó helyet a csoportban.

Valljuk be, Andorra otthonában erre minden esélye megvolt - történelmi tett, hogy nem tudott élni vele.

Tény, hogy Bernd Storck egy kicsit felforgatta csapatát: egyedüli ékként az eddig semmit sem bizonyító Eppel Márton kezdett, balhátvédként pedig az a Tóth Bence szerepelt, aki az NBII-ből került be a keretbe. Hiányzott Kádár, Korhut és Guzmics, Geráról és Szalai Ádámról már nem is beszélve.

Szintén nem sok bizakodásra adott okot a mieink formája - ebben az esztendőben nemhogy pontot, még gólt szerezniük sem sikerült, ellenben két 3-0-ás vereséget begyűjteni igen. Az andorraiak meglepő módon még veretlenek voltak 2017-ben, ráadásul San Marinó válogatottját legyőzniük is sikerült.

Mindez persze nem lehet kifogás arra, hogy Bernd Storck együttese miért rukkolt elő ilyen szánalmas teljesítménnyel. Bár már az elejétől kezdve a mieink birtokolták többet a labdát, ez a fölény igencsak meddőnek bizonyult. Rengeteg volt a visszapassz, a céltalan előreívelés, és látszott a hazaiakon, hogy csak úgy duzzadnak önbizalomtól.

Ennek volt a jele, hogy Lima előrevágott labdáját Clemente éles szögből, a tizenhatoson kívülről zúdította kapura, és nem is sokkal tüzelt csak a bal felső sarok fölé.

A 10. percben aztán a mieink előtt is adódott egy lehetőség, de Gyurcsó 24 méteres szabadrúgása - ha kevéssel is, de - a léc fölé szállt.

Az első negyedóra végén Vales ravaszkodott egyet, és megpróbálta a kezdőkörből átemelni a kissé kint álló Gulácsit - természetesen nem sok eredménnyel.

Feltűnően rossz volt viszont az előrejátékunk. Kevés ötletet tartalmazott - leginkább hosszú labdákkal keresték a középpályásaink a súlytalan Eppelt, és a jól tömörülő ellenfél rendszerint blokkolni tudta a lövési kísérleteket is.

Húsz perc játék után ráadásul le kellett hozni Stiebert, aki meghúzódott egy rosszul sikerült indítás után - helyére Nagy Dominik állt be.

Válságunk tovább mélyült a 26. percben. Egy gyors jobb oldali kontra végén Rubio ívelt magasan át az alapvonaltól, és az ötös túlsó szélénél érkező Marc Rebés az egyetlen megoldást választotta, ami szóba jöhetett: átfejelte a labdát a kint álló Gulácsi felett, ami általános meglepetésre a hosszú alsó sarokba hullott. 1-0…

A megdöbbentő hazai gól után egy időre az indulatoké lett a főszerep. A 28. percben Aláez kapott lapot, amiért nem engedett elvégezni egy szabadrúgást, majd nem sokkal később Pujol tartott rá a felszabadító Vinicius lábára, és szintén kiérdemelte ezzel a sárga cédulát.

A 30. percben végre-valahára egy remek magyar támadást láthattunk, aminek majdnem gól is lett a vége. Vinicius hosszú labdáját Tóth vette le a balszélen a tizenhatosnál, kényszerítőzött a sarkazó Gyurcsóval, majd Eppel elé tálalt, aki 13 méterről lőhetett, ám a jobb alsó sarokra tartó labdát Josep Gómes bravúrral védte.

Három perccel később Dzsudzsák ívelt jobbról előre egy szabadrúgást - ezt Vinicius csúsztatta meg, de az erőtlen, jobb alsó sarok felé pattogó labdát könnyedén fogta a kapus.

Abban bíztunk, hogy a magyar rohamok folytatódnak, ehelyett hamarosan minden visszazökkent a korábbi, kiábrándító kerékvágásba.

A 37. percben egy andorrai szöglet után kifejelt labdával Dzsudzsák nyargalhatott volna el a hazai kapu felé, de San Nicolás lerántotta őt - egy sárga lapért cserébe.

A félidő zárása előtt Bese is besárgult, mivel a levegőben ütközött San Nicolásszal, aki elterült a földön. Kissé furcsa bírói ítélet volt, mivel az eset nem tűnt szabálytalannak.

A lefújás előtti pillanatokban aztán belehasított az este csendjébe a magyar tábor „K…va gyenge! kezdetű ritmusa, ami hűen összefoglalta a mieink első félidei teljesítményét. Ennél csak jobbat lehetett remélni a folytatástól.

Görcsös kapkodás eredmény nélkül

A szünet után elképesztő kapkodásba kezdett a magyar csapat, és csak öt perc elteltével nyugodott meg. Jóval nagyobb iramot diktált, mint az első játékrészben bármikor, de a pontatlanságok megmaradtak, és a test-test elleni küzdelemben sem sikerült az andorraiak fölé kerekedni.

A 48. percben Gyurcsó a tizenhatos jobb sarka közeléből vette célba a hosszú felsőt, de lövése jócskán fölé szállt.

Az 55. percben kapufáig már sikerült eljutnunk - igaz, ez sem volt „igazi”, döngő kapufa… Dzsudzsák bal oldali beadását Lima az égbe rúgta Eppel elől, a labda pedig a jobb felső saroknál hullott a léc tetejére.

Nem sokkal később egy másik szöglet után Dzsudzsák húzott balról befelé, és végül a rosszabbik, a jobb lábával tüzelt, amikor már szembe került a kapuval - sajnos egy kevéssel mellé bombázott.

Ezután Bernd Stock szövetségi kapitány lehozott egy védőt, és támadót küldött a helyére. A csere áldozata Lang volt, akit Balogh Norbert váltott fel.

Ő már négy percen belül felavathatta volna Gómest, ám hiába talált lövőhelyzetet Rebés mellett, 22 méterről leadott, nem túl erős lövését könnyedén fogta a kapus a jobb alsó saroknál.

Még ugyanebben a percben Rubio sárga lapot kapott, amiért rácsúszott a felezővonalnál cselező Nagy Dominik lábára.

Nem sokkal később az igen aktív magyar játékos már az andorrai büntetőterület jobb szegleténél térült-fordult - de hiába eresztett meg egy félmagas, éles lövést a rövid sarok felé, Gómes ott volt, és hárított.

A 68. percben Koldo Álvarez, a hazaiak szövetségi kapitánya is elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy frissítse csapatát: Aláez helyett David Maneiro érkezett a pályára.

Egy jobb oldali bedobás után Balogh kapta meg a labdát a jobbösszekötő helyén. Két andorrai mellett betört a tizenhatoson belülre, de éles szögből leadott lövése alig gurult el a kapuig.

A 71. percben Gyurcsó jött le a pályáról, és Sallai Roland kapott lehetőséget a folytatásra.

Ezután meglepetésre hazai helyzetek következtek. A 74. percben Pujol végezhetett el balról szabadrúgást, és bár mindenki beadást várt, ő - talán éppen ezért - egyenesen a kapura tekerte a labdát - Gulácsi „szeme közé”, akinek így nem volt nehéz dolga.

Nem sokkal később Kleinheislertől Vales vette el a játékszert az andorrai térfélen, és máris sebesen nyargaltak a hazaiak, hogy megduplázzák az előnyüket kontratámadásból. Vales a jobb oldalon inaló Clementét választotta, aki egészen távolról ellőtte a labdát - igen gyatrán, félmagasan és középre.

Az ellentámadás már sokkal veszélyesebb volt! Sallai a jobb oldalvonal mellől remek labdát varázsolt a tizenhatos bal oldalában feltűnő Dzsudzsák lábára, aki gyönyörűen levette, megnézte, és nem lőtte be… pontosabban a hosszú alsó sarokra tartó bombáját Gómes óriási bravúrral szögletre tolta.

A 80. percben Vales utólagos sárga lapot kapott, mert egy magyar kontránál felöklelte a jobbszélen megiramodó Sallait.

A következő támadásnál Martinez kevergetett a bal oldalon, majd két magyar mögül betette a labdát a tizenhatos bal oldalába, ahová Clemente szaladt ki középről, teljesen őrizetlenül#&133; szerencsére a rövid alsóra tartó lövése nem volt túl erős, így Gulácsi könnyedén védeni tudta.

Nem sokkal ezután Andorra csapata megint cserélt - Clemente helyett Gabi Riera jött be.

A 83. percben ismét egy ígéretes Sallai-Dzsudzsák összjáték eredményezett helyzetet, és majdnem gólt. A csereként beállt középpályás remekül ívelt a tizenhatoson belül kilépő csapatkapitány elé - ő combbal próbálta átemelni a kifutó kapust, Gómesben azonban elakadt a labda, Rebés pedig felszabadított.

Bár a teljességgel érthetetlen, ívelgetős futball nagyon nem jött be a mérkőzés folyamán, ebből a két Sallai-Dzsudzsák megmozdulásból lehetett volna gól. Az andorrai háló azonban továbbra is érintetlen volt, idő pedig már alig maradt.

A 88. percben Pujol hagyta el nagy taps kíséretében a pályát, helyére Josep Ayala érkezett.

A hosszabbításra már csak egy sárga lapos figyelmeztetés maradt, amit Maneiro kapott - vélhetően reklamálásért, mert nem követett el szabálytalanságot a mezőnyben.

A lefújás előtti pillanatokban kétségbeesetten ívelgették a mieink a labdát az andorrai kapu elé, ott azonban nem volt hely - a magas hátvédek az összeset eltakarították, a fizikai párharcok pedig felőrölték a mieinket a végére.

A lefújást úgy ünnepelte a hazai csapat, mintha kijutott volna a világbajnokságra - játékosaink pedig lehorgasztott fejjel talán még akkor sem hitték el, hogy a magyar válogatott történetének egyik legszégyenteljesebb eredményét hozták össze, már ami a miniállamok elleni találkozókat illeti.

Bernd Storck arra utasította őket, hogy vele együtt járuljanak a kapu mögötti szektor elé, ahol az igen dühös magyar szurkolók számonkérésével kellett szembenézniük. A fanatikusok levetették velük a mezt, és mutogatással, dühös rigmusokkal adták tudtukra: ez szégyellnivaló, elfogadhatatlan volt!

Világbajnoki álmainknak itt már végérvényesen búcsút mondhattunk, de kétségbeejtő volt konstatálni, hogy mindössze egy évvel az álomszerű Eb-szereplés után (megint) ilyen mélyre süllyedt a magyar futball!