A kilencvenes évek mélyrepülése után megpróbálták feléleszteni a magyar futballt. Hogyan szerepelt ekkoriban a válogatott?
A jugoszlávok elleni, kiábrándító kudarccal végződött világbajnoki pótselejtezők után Bicskei Bertalan, az új szövetségi kapitány átalakította a válogatott keretet. Több olyan fiatalnak biztosított lehetőséget, akik az 1996-os atlantai olimpiára kijutott csapat gerincét alkották.
1998 biztató sikerekkel indult, hiszen mindjárt két vb-résztvevőt, Ausztria és Irán válogatottját győzték le az otthonában a mieink. Az őszi Európa-bajnoki selejtezőkön aztán Portugália adott egy kijózanító pofont a magyar csapatnak, amely aztán egy parázs mérkőzésen kis híján lendületből megverte Romániát.
1999 sajnos azonban visszaesést hozott az eredményekben és a játékban is. Őszre szétesett a csapat, és egy megszégyenítő, 0-0-ás döntetlent ért csak el az amatőr, szinte ifista futballistákkal felálló Liechtenstein otthonában. A selejtezőcsoportban negyedik helyen zárt, esélye sem volt kijutni az Eb-re.
A következő sorozat újra biztatóan indult, hogy aztán 2001 őszére ismét összeomlás következzen be: a grúziai vereség után Bicskei Bertalan benyújtotta a lemondását, és Gellei Imre próbálta meg a lehetetlent: kijutottatni a magyar válogatottat a 2004-es, portugáliai Európa-bajnokságra.
A forgatókönyv hasonló volt: 2002 őszén bravúrdöntetlen Svédországban, a következő év szeptemberében pedig szétesés: 3-1-re kaptak ki Lipcseiék Lettországban, és végül ismét csak a negyedik helyre futott be a magyar válogatott a selejtezőcsoportban. Nem úgy a lett, amely végül – története során először – pótselejtezőn kiharcolta az Eb-részvételt.
A visszatérő eredménytelenség arra sarkallta az MLSZ-vezérkart, hogy egy neves szakembert ültessen a nemzeti csapat kispadjára. A befutó végül a német világbajnok Lothar Matthäus lett, aki valóban világszerte elismert szaktekintély. Apró szépséghiba, hogy játékosként – edzőként addig csak az osztrák Rapid Wient és a szerb Partizan Beogradot irányította.
Egy dolog biztos: Matthäus hatására a magyar válogatott küzdőszelleme rég nem látott méreteket öltött, és egy egész más felfogású, harcos csapatot láthattunk a pályán.
Az viszont nyilvánvaló maradt, hogy a tudáskülönbség miatt továbbra is bántó könnyedséggel utasították maguk mögé az erősebb csapatok a mieinket, és lett ismét negyedik a magyar válogatott a világbajnoki selejtezős csoportjában.
Eredményességben tehát nem léptünk ugyan előre, de Németország és Skócia idegenbeli legyőzésével olyan győzelmeket élhettek át a szurkolók, amelyekre legalább tíz éve nem volt példa. Valami tehát megmozdult
Matthäusnak többen a szemére hányták, hogy túl sok játékost próbált ki a válogatottban, és végül egy rosszul sikerült amerikai túra után, 2005-ben lemondatták. Ugyanakkor magáért beszél az a tény, hogy számos, később tűrhető nemzetközi klubkarriert befutó labdarúgó is az ő kapitánysága alatt került reflektorfénybe. Így az ő felfedezettjének tekinthető Hajnal Tamás, Juhász Roland, Huszti Szabolcs és Tőzsér Dániel is.
A súlyosbodó belharc az MLSZ és a Magyar Labdarúgó Liga között végül Kisteleki István MLSZ-elnökké választását eredményezte, ő pedig Bozsik Pétert bízta meg a kapitányi teendőkkel, pályaedzője Détári Lajos lett. A sajtóban sokszor szinte kapitányi kettősként feltűnő szakemberek vezetése rövid ideig tartott. A jobban sikerült nyári barátságos mérkőzések után következett egy súlyos hazai vereség Norvégia ellen, majd egy vállhatatlan kudarc Máltán, a szigetország amatőrjei ellen. 2006 végére Bozsik Péter megbukott, helyére ideiglenesen az addig az U19-es válogatottat irányító Várhidi Pétert ültették.
A 19 éven aluliak kapitánya bátran nyúlt a fiatalokhoz, bár a radikális átalakítás után egyre inkább visszatért a Matthäus-csapat gerince. Mégis olyan biztató eredmények köthetők ehhez az időszakhoz, mint a friss világbajnok Olaszország legyőzése a Puskás Ferenc Stadionban, vagy a Lengyelország elleni idegenbeli siker. Ugyanakkor a kötelező győzelmeket megmagyarázhatatlan vereségek követték az Eb-selejtezőkön, és szégyenszemre mindössze hatodik lett a magyar válogatott a selejtezőcsoportban – ez minden idők legrosszabb eredménye.
Mégis azt mondhatjuk, hogy láthatóan elindult valami a magyar labdarúgásban, amit a 2008-ban vb-bronzérmet nyerő U20-as válogatott sikere is alátámasztott.
Újra felhangzott a külföldi kapitányra vágyók kórusa, így az MLSZ-vezetés ismét szétnézett a nagyvilágban, és a 31-szeres holland válogatott, valamint a Feyenoord korábbi edzője, Erwin Koeman mellett tette le a voksát.
Ő az egyérintős futballt igyekezett meghonosítani a csapatnál, és tény: a magyar válogatottnak lett stílusa, játéka helyenként élményszámba ment. Ugyanakkor mindez nem párosult látványos eredményességgel.
Bár a kötelező győzelmeket már jó arányban szállította a csapat, még mindig hiányzott belőle az átütő erő a nagyok ellen. Ebből adódóan ezúttal sem sikerült a negyedik pozíciónál előrébb végezni.
2010 nyarán a megújult MLSZ-vezérkar Egervári Sándort bízta meg a kapitányi teendők ellátásával.
Bár a látványos játékban visszaesést tapasztalhattunk a Koeman-korszak után, a tények önmagukért beszélnek: a magyar válogatott végre nem a negyedik, hanem harmadik helyen végzett a következő két selejtezősorozatban.
Hazai pályán már olyan csapatokat is sikerült két vállra fektetni, mint Törökország vagy Svédország, és Romániát is majdnem megverték a mieink. Az igazán nagyok azonban még mindig túl kemény diónak bizonyultak, és Egervári bukásához végül a történelmi, 8-1-es vereség vezetett, amit a Hollandia ellen vb-selejtezőn szenvedett el a csapat.
Ennek ellenére egy biztató válogatott körvonalazódott a 2010-es évek elején, amely már képes volt komolyabb eredmények elérésére is.
Beérett Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Dzsudzsák Balázs játéka, melléjük pedig olyan fiatalok léptek fel, mint Koman Vladimir, Kádár Tamás és Elek Ákos. Bár tény, hogy Amszterdamban alaposan belefutott a késbe a magyar válogatott, mégsem mondhatjuk, hogy reménytelennek tűnt a jövő.
Egervári lemondása után arra számított a szakma, hogy az MLSZ ismét külföldről szerződtet kapitányt. Meg is indultak a tárgyalások több jelölttel, végül a szövetség választása mégis egy hazai edzőre esett; a Győri ETO-val 2013-ban bajnokságot nyerő Pintér Attilával.
Az új kapitány egy meglepő koncepciót vázolt fel a válogatott megreformálására, mégpedig a rendszeres összetartásokat, amelyen a keret tagjai begyakorolhatják a játékot. Az első ilyenre mindjárt az év elején sor került, aztán ezek az alkalmak egyre inkább elmaradtak, a légiósok meghívása ezekre pedig értelemszerűen szinte lehetetlennek bizonyult.
Pintér bemutatkozó mérkőzését éppen Győrben játszotta, mégpedig a selejtezős csoportellenfél Finnország ellen. Hiába vezettünk korán Rudolf góljával, az érett focit bemutató ellenfél fordítani tudott, ami nem sok jót ígért a két csapat jövőbeli párharcára.
Ezt követte egy fordulatos, de inkább szerencsés 2-2 Dániával Debrecenben, majd két nyár eleji meccs a Puskás Ferenc Stadionban. Ezeket megnyerte a csapat, de olyan játékot mutatott be, hogy a győzelem ellenére kifütyülték a saját szurkolói
Pintér Attila válogatottja szeptemberben vizsgázott igazán, a Groupama Arénában Észak-Írország volt az ellenfél. A forgatókönyv hasonló volt, mint a finnek ellen: nagy nehezen megszerezte a vezetést a csapatunk, hogy aztán az ellenfél megfordítsa az állást, és nyerjen.
A szurkolók és a futball vezetése sem értékelte a kilátástalan támadójátékot és a hajrában összeroppanó védekezést. Közös megegyezéssel, még ugyanebben a hónapban menesztette Pintér Attilát, és helyére a Hertha BSC utánpótlásában dolgozó Dárdai Pált nevezte ki szövetségi kapitánynak.
A fiatal szakember hasonlóan legendás játékosmúlttal rendelkezett, de volt egy lényeges különbség közte és Pintér Attila között: Dárdai még sohasem edzett felnőttcsapatot. A megbízatás így finoman szólva is kétélű volt, ráadásul a csoport egyik legnehezebb találkozójára készült a válogatott: a Románia elleni fellépésre Bukarestben.
De ez innentől már egy új korszak hajnala.
Dzsudzsák Balázs • balszélső
Király Gábor • kapus
Gera Zoltán • középpályás, támadó
Juhász Roland • védő
Szalai Ádám • támadó
Vanczák Vilmos • védő
Illés Béla • középpályás
Dárdai Pál • középpályás
Hajnal Tamás • középpályás
Sebők Vilmos • középhátvéd, söprögető
Huszti Szabolcs • középpályás
Lisztes Krisztián • középpályás
Elek Ákos • középpályás
Bodnár László • jobbhátvéd
Vadócz Krisztián • középpályás
Torghelle Sándor • középcsatár
Koman Vladimir • középpályás
Szabics Imre • támadó
Korsós György • jobbhátvéd
Tőzsér Dániel • középpályás