Az amatőr hőskor

Schlosser Imre, a kor legjobbja és Minder Frigyes, aki a legtöbbször volt kapitány (forrás: sportmuzeum)

A labdarúgás kezdetei és a válogatott első sikerei
Esterházy Miksának, a Monarchia egykori attaséjának köszönhetjük a magyar labdarúgást, ugyanis ő ismertette meg hazánkat a sportággal. Az első csapatot Löwenrosen Károly szervezte munkásokból, ő aztán hosszú ideig a válogató bizottság tagjaként vett részt a magyar válogatott összeállításában. 1897. május 9-én került sor az első hivatalos mérkőzésre a Budapesti TC két csapata között, az első válogatott, akkor még Bécs-Budapestnek keresztelt összecsapásra pedig 1902. október 12-én. Ezen a találkozón még 5-0-ra győztek az osztrákok, de nem sokat kellett várni arra, hogy hazánk labdarúgása felzárkózzon a sógorokéhoz.

Első győzelmünket a szedett-vedett, az akkor még Bohémia néven ismert cseh válogatott ellen arattuk, majd Ausztria ellen játszottunk váltakozó sikerű mérkőzéseket. A sportág hamar nagy népszerűségre tett szert, 1908-ban már tízezer néző örülhetett az 5-2 magyar sikernek Csehország ellen. Bár utána súlyos vereséget szenvedtünk az akkori tanítómester, Anglia félamatőr válogatottjától (0-7), 1911-ben már 9-0-ra verték Svájcot a mieink, így nem esélytelenül várták az első igazi megmérettetést, az 1912-es Stockholmi Olimpiát.

Csapatkép az 1912-es olimpiáról (forrás: NOB)

A sportág gyors fejlődése
Bár a játékokon sajnos már az első mérkőzésen kiütötte csapatunkat Nagy-Britannia, a vigaszdíjágon két győzelmet arattunk Németország és Ausztria ellen. Mindjárt az olimpia után Moszkvában 9 és 12 nullával semmisítették meg az alakuló orosz válogatottat Schlosserék – „Slózi” ekkor már nemzetközi klasszisnak számított. Az évtized végén kiváló eredményeket ért el a válogatott, még akkor is, ha az akkori utazási nehézségek, illetve az I. világháború miatt csak a környező országok, de közülük is leginkább Ausztria csapatával mérkőztek meg a mieink. Kiváló játékosok szerepeltek a kezdő tizenegyben, Schaffer Alfréd, Bodnár Sándor, Pataki Mihály mind rendkívül gólerősek, míg a korszak egyéb meghatározó játékosai Bíró Gyula, Zsák Károly, Blum Zoltán és Károly Jenő voltak.

Ahogyan az elveszített háború és az ország területének megcsonkítása után Magyarország kezdett lassan magára találni, úgy lett a későbbiekben is a labdarúgásunk egyre erőteljesebb, eredményesebb.