Az Aranycsapat kora

A 40-es évek elejére mélypontra érkezett a magyar futball. Története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el a német válogatottól, 1944-ben pedig a bajnokságot hadi bajnoksággá alakították át a háború miatt, és a frontra kivezényelt labdarúgók miatt az alaposan meg is gyengült. A válogatott ebben az évben pályára sem lépett.

Új kezdet a háború után

Az Ausztria ellen 2-0-ra megnyert mérkőzés új lendületet adott a csapatnak, és 1945-ben a válogatott 100%-os mérleget produkált, ráadásul a következő években is csak minimális különbségű vereségeket szenvedtünk. A magyar válogatott megnyerte az 1947-ben első alkalommal kiírt Balkán-kupát. Az akkori csapat nagy ászai Szusza Ferenc és Deák Ferenc voltak, utóbbi 20 mérkőzésen 29 gólt lőtt… Ez azóta is megismételhetetlen teljesítmény.

A politikai vezetés teljes mellszélességgel a sport mögé állt, és kezdte az egyes nyugati országok ellen elért győzelmeket az „imperializmus feletti diadalként” beállítani. Sikerből pedig volt bőven: a mieink nyerték meg az 1948-ban kiírt Európa-kupát, és a közben második ízben lezajló Balkán-kupát is. 1947-től 1955-ig a csapat minden évben 70% feletti mérleget produkált, vereséget pedig csak elvétve szenvedett.

Ebben az időben alakult ki az a játékszisztéma, amely nem sokkal később az egész világot lenyűgözte: az öt támadó közül hátravont középcsatár, amely szerepét általában Hidegkuti Nándorra osztották. Az így légüres térbe került se nem csatár, se nem középpályás nagy zavart okozott a merev posztokhoz hozzászokott korabeli védelmekben, és az „Öreg” páratlan technikájával felvértezve kivédhetetlen támadásokhoz vezetett.

Az évszázad mérkőzésén (forrás: Aftonbladet)

Az Aranycsapat
Az Aranycsapat ikonja, minden idők legnagyobb magyar labdarúgója, Puskás Ferenc 1945-ben húzhatta először magára a címeres mezt, 1948-ra már tízszeres válogatott volt, és valósággal ontotta a gólokat. A hivatalos értelemben vett Aranycsapat 1949-ben kezdett együtt játszani, és 1956-ig nagyjából meg is maradt a csapat gerince.

Az azóta is „álomfelállásként” aposztrofált összeállítás így festett:

Grosics Gyula
Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály
Bozsik József, Zakariás József
Hidegkuti Nándor
Budai László, Kocsis Sándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán.

A Sebes Gusztáv (és a végén Bukovi Márton) által írányított együttes minden addigi teljesítményt megdöntve 1949 és 1956 között 74 mérkőzést játszott, ezeken 55 alkalommal győzött, és a 12 döntetlen mellett mindössze 7 vereség a mérleg, amely átlagosan 81%-os teljesítményt jelent.

A korszak legnagyobb sikere az 1952-es Helsinki Olimpián elnyert aranyérem, ahol a döntőben 2-0-ra vertük Jugoszláviát.

A legendás 6-3, és az elveszített vb-döntő

1953 végén óriási várakozás előzte meg az Anglia ellen idegenben játszott barátságos mérkőzést. Az azóta világszerte ismert találkozón Magyarország 6-3 arányban, első kontinentális európai csapatként verte meg az angolokat a Wembley-ben, ezzel kiváltva az egész futballvilág csodálatát és elismerését.

Anglia válogatottját a meghívásért cserébe a következő év tavaszán vendégül láttuk, és a találkozó előtt a Balatonnál pihenhettek. Több örömük nem is volt a tartózkodásban, mert a mieink 7-1-re legázolták őket a Népstadionban. Azóta is él a mondás, miszerint az angolok egy hétre jöttek, és hét-eggyel mentek…

A magyar válogatott igazi esélyesként, a világ legjobbjaként érkezett Svájcba, az 1954-es világbajnokság helyszínére. A várakozásokat beváltva könnyedén meg is nyerte a csoportját, Dél-Koreának 9, az NSZK-nak 8 gólt lőve.

A negyeddöntőben került sor a „berni csatára”, ahol Brazíliát sikerült két vállra fektetni egy igen kemény, kiállításokkal tarkított mérkőzésen, az elődöntőben pedig Kocsis hosszabbításban elért góljainak köszönhetően győztük le Uruguayt.

A döntőre a sérült Puskás is visszatért, és a 9. percben már 2-0-ra vezetett a magyar válogatott. A mély, felázott talajon a németek 10 perc alatt egyenlítettek, és végül 3-2-re fordítottak is. Puskás a lefújás előtt elért még egy lesgólt – ennek jogszerűtlensége azóta is vita tárgya – , de az eredményen ez már mit sem változtatott.

A döbbenetes vereséget sokan a németek új, cserélhető stoplis cipőjének tulajdonítják, amivel jobban tudtak alkalmazkodni a talajhoz, mások szerint Herberger kapitány húzása jött be, amikor a csoporttalálkozón egy tartalékos német együttest küldött pályára a mieink ellen.

Sajnos azonban mindez nem számít, a lényeg az, hogy Magyarország két év után első vereségét könyvelhette el, és az rosszabbkor nem is jöhetett volna.

A váratlan vereséget azóta is számos legenda övezi. A 70. évfordulóra készített cikkben ezeket jártam körbe, lerántva a leplet a féligazságokkal tűzdelt összeesküvés-elméletekről, de megvilágítva a kudarc valódi okait is.

Aranycsapat: a szélrózsa minden irányába

Az 1956-os forradalom leverése miatt – a több mint 200 ezer magyar emigráns mellett – a csapat legtöbb tagja is elhagyta hazáját, elfogadták a csábító ajánlatokat, és végérvényesen külföldre szerződtek. Ezzel nehéz helyzetbe került a hazai labdarúgás, de az akkori hátország erejét mutatja, hogy a következő világbajnokságra mégis sikerült ütőképes csapatot építeni.